Shake hvg.hu 2010. április. 26. 17:38

Ki fedezte fel, hogyan fut a ló?

A fényképezés feltalálása előtti időkben a lovak mozgását a festmények a hagyományos „haskidudorító” mozdulattal ábrázolták – első láb előre nyújtva, a hátsó hátra –, mert ezzel a kép annak ellenére is a vágtatás mozgássorát idézte fel, hogy az ábrázolás nem volt egyértelmű. Aztán jött Eadweard Muybridge híres sorozatával a vágtató lóról, és ezzel az úgynevezett ventre-á-terre-korszak véget ért.

Muybridge óta tudjuk, hogyan vágtat a ló - írja Malcolm Gladwell új könyvében. A legenda szerint egy kaliforniai milliomos, Leland Stanford éppen farmján álldogált vendégeivel, amikor egy ló ügetett el előttük. A milliomos azt állította, hogy időnként a lónak egyik lába sem érte a földet, s e megfigyelésére 25 000 dolláros fogadást kötött egyik vendégével, bizonyítokot pedig Muybridge-től várt. Hogy mi ebből az igazság? A blogon megtudja.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.