Most nem azokról az apákról és anyákról lesz szó, akik bántalmazzák a gyermekeiket. Hanem azokról, akik nem nyújtották a maximumot, ahogy azt felnőtt csemetéjük elképzeli.
Pár hónapja együtt dolgozom a huszonéves Mirával. Egyik vidéki munkánk során, útközben mesélte, hogy évek óta terápiába jár. Ahol többek között terítékre került az egyik gyermekkori élménye is: óvodás korában kutyát szeretett volna, de a szülők mindaddig nem voltak hajlandók szerezni egyet, amíg nagyobb lakásba nem költöztek.
Ez a döntés, meséli Mira, meglehetősen traumatizálta őt annak idején, ám a terapeutával sikerült feldolgozni a szülők negatív hozzáállását. Hm. Van hibátlan szülő? Nincs. Tehát bármelyik szülő hibáztatható valamiért? Igen. Zajlik ez a folyamat napjainkban? De még mennyire!
A múltban ragadva
Flóra 38 éves, meggyőződése, hogy a szülei viselkedése miatt alakultak ki és rögzültek azok a magatartásformái, amelyek ma is gátolják a társas helyzetekben. A nála hét évvel fiatalabb húga, Hanna viszont Flórát hibáztatja amiatt, hogy kisgyermekkorában elnyomta őt, és emiatt képtelen az önérvényesítésre.
Nővére elhűlve hallgatja a panaszt, és döbbenten magyarázza, hogy annak idején a legjobb szándékkal vonta be a húgát a játékaiba, és semmi rosszindulat nem volt amögött, ahogy a kicsivel bánt. Ő így látja – a húga azonban másképp. Mindketten gyerekkoruk szereplőit teszik felelőssé, ezzel kockáztatva, hogy a múltban ragadnak.
Mindenható apa és anya
A viccbeli nyuszikával is az a baj, ha van rajta sapka, és és az, ha nincs. A szülőhibáztatás célpontjaival is hasonló a helyzet: vagy túl engedékenyek voltak, vagy túl szigorúak. Vagy rátelepedtek a gyerekük életére, vagy elhanyagolták őt. Számonkértek, kritizáltak, vagy épp ellenkezőleg: nem jeleztek vissza, nem követelték meg, amit kellett volna.
Egy régi mondás szerint a kisgyerek azt hiszi, hogy van Mikulás, pár év múlva ráébred, hogy nincs Mikulás, majd eljön az idő, amikor ő lesz a Mikulás. A példázat megmutatja, ahogy a kicsik eleinte mindenhatónak látják a szüleiket, majd kamaszkorukban teljeskörű kritika alá vetik őket, végül felnőttként létrehozzák magukban a két szélsőség közötti, kiegyensúlyozottabb szülőképet. Emiatt a mindenható-hiedelem miatt válhatnak aztán a szülők később univerzális bűnbakokká.
Magunknak is ártunk
Tudjuk, hogy vannak bántalmazó apák és anyák. Most nem az ő gyerekeikről van szó, hanem azokról, akiknek talán elváltak a szüleik, esetleg a legkisebb testvér volt a kedvenc a családban, vagy a legnagyobb az örök példakép – az is lehet, hogy a figyelem javát egy beteg nagyszülő kapta.
Ezek valóban terhek, ám aki azt szeretné hinni, hogy az élet amúgy egyszerű, az saját magát csapja be. Aki valamilyen oknál fogva még a fiatal felnőttkort elhagyva is benne marad a szülőhibáztatás kommunikációs mintázataiban, az magának is kárt okoz.
Olvassa tovább Szvetelszky Zsuzsanna szociálpszichológus írását a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban, amelynek témája: szabadulás a múlt fogságából.Fizessen elő a magazinra, most sokféle kedvezmény várja.