Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Az emberek 70 százaléka legalább egyszer érezte azt élete során, hogy nem méltó sem a díjakra, amiket valaha kapott, sem a betöltött pozíciójára. Vannak, akik nemcsak egyszer, hanem folyamatosan ezt érzik.
Richard Felder, az Észak-Karolinai Állami Egyetem professzora úgy jellemezte az imposztorszindrómában szenvedőket, mint akiknek folyamatosan magnószalag fut a fejükben, amin azt hallgatják napestig, hogy másoknál mennyire inkompetensebbek, hogy mennyire jól elhitették a környezetükkel, hogy ők sikeresek és okosak. Pedig a szerencsén kívül semmi másnak nem köszönhetik azt, hogy az adott pozícióban vannak.
És ha mindez nem elég, a mantra tovább szól a fejükben lévő magnószalagról: idő kérdése, és a következő megméretésen kiderül, hogy ők csalók, akiknek semmi keresnivalójuk sincs ott. Ha pedig erre rájönnek, akkor a többiek… Ezen a ponton Felder professzor nagyon szemléletesen jellemezve a szindróma lényegét úgy folytatja, hogy az imposztorok visszatekerik a szalagot, és újrakezdik a belső monológot, ami fokozza a belső szorongást, ugyanakkor minden kétséget kizáróan alátámasztja azt, hogy ők szélhámosok.
Három majdnem sikertörténet
Dani jogász, kitűnőre végezte el az egyetemet. Számtalan ügyvédi iroda álláshirdetését megnézte, de úgy gondolta, egyiket sem pályázhatja meg, mivel mindenhol volt egy vagy két elvárás, aminek ő még nem felelt meg. Úgy döntött, mielőtt bojtárnak áll, elvégez még egy szakképzést, ahol kifejezetten a munkajog különböző területeit sajátíthatja el. Régi álma volt ugyanis, hogy ezen a területen helyezkedjen el. Majd miután ezt is elvégezte, a jobb kommunikációs technikák elsajátításáért mediátorképzésbe is belekezdett.
Végül számtalan papírral a kezében – önmagát még mindig szélhámosnak tartva – megkezdte bojtári éveit egy neves ügyvédi irodában. A legtöbb kollégája a munkajog szakértőjeként tekintett rá, ő viszont rettegett, hogy mikor derül ki, mennyi mindent nem tud.
Patrícia világ életében kitűnő tanuló volt, mellette sorra nyerte az úszóversenyeket. Mást sem hallott otthon, mint hogy ő okos, tehetséges csodagyerek. Látszólag könnyen érte el az eredményeit: elég volt figyelnie az órákon, és ötös dolgozatokat írt, az úszás pedig a szenvedélye volt, amiben ráadásul tehetséges is volt.
Amikor azonban 20 évesen elhatározta, hogy jogosítványt szerez, kihúzták a talajt a lába alól. Nehezére esett többfelé figyelni, sokat hibázott már a rutinpályán is, a forgalomban pedig többször leblokkolt, mert nem tudta elsőre tökéletesen megoldani a feladatot. Nem volt ugyanis tapasztalata abban, hogy a sikerhez olykor a hibázáson keresztül vezet az út, és attól félt, hogy kiderül, ő egy csaló, és nem is született zseni.
Vince grafikusként dolgozik egy jól menő cégnél. A munkájára mindig nagyon igényes, amit a kollégái és a felettesei is észrevettek, ezért az évek során egyre magasabbra jutott a ranglétrán. Ráadásul semmilyen gondot nem okozott nekik, nem tartotta fel őket felesleges kérdésekkel. Soha nem kért ugyanis segítséget senkitől, inkább maga járt utána a dolgoknak a legapróbb részletekig. Amolyan magányos farkasként vitte a munkáját. Azt gondolta, hogy akár csak egyetlen kérdés is azonnal lebuktatná őt, hogy valójában ő szélhámos, aki már a céghez is alaptalanul jutott be, az előléptetés pedig totális félreértés eredménye.
Érdekli, hogyan segít a szakember Daninak, Patríciának és Vincének? Olvassa tovább Szakács Anna pszichológus cikkét a HVG Extra Pszichológia magazin 2020/4-es számában, amely lelkünk sötét és napos oldalával foglalkozik.
Hasonló cikkeket a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban találhat, amelyben örökölt sorsunkkal, a transzgenerációs hatással foglalkozunk. Fizessen elő a magazinra, most sokféle kedvezmény várja.
