Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Egy álruhás formatervező, a gyermekét elveszítő írónő és egy téves telefonhívás nyomán az ősellenségben barátra lelő zsidó asszony is fontos szerepet játszott az empátia történetében.
„Mi nem afféle embereknek tervezünk!” – torkollta le gúnyosan egy idősebb kollégája Patricia Moore termékdizájnert, amikor azt tudakolta, tudnának-e olyan jégszekrényt tervezni, amelynek az ajtaját az ízületi gyulladással bajlódók is könnyen ki tudják nyitni. A New York-i Raymond Loewy cég 22 éves munkatársa igencsak felkapta a vizet az „afféle emberek” kitételen, és belevágott a 20. század legradikálisabb empátiakutatási kísérletébe: vagyis, hogy megtudja, milyen 85 éves nőnek lenni.
Egy profi sminkmester segítségével teljesen átalakíttatta magát, és nem csupán a kinézetében, hanem a mozgásában, a látásában, a hallásában is egy idős nő bőrébe bújt. Így járta 1979 és 1982 között Amerika nagyvárosait, hogy megtapasztalhassa, milyen nehézségekkel szembesülnek a leghétköznapibb tevékenységek – egy zebrán való átkelés, lépcsőn felmenetel, egy konzerv vagy éppen egy hűtőszekrény kinyitása – során.
Tapasztalatai alapján teljesen új irányt szabott a nemzetközi termékfejlesztésnek. Ebből születtek meg az „univerzális dizájn” eszközei, amelyeket (elvileg) bárki képes könnyedén használni.
A másik szemével látni
Moore meghatározó élményei vezetik be Roman Krznaric nemrégiben megjelent kötetét, Az empátia erejé-t. A Nagy-Britannia egyik legnépszerűbb filozófusaként emlegetett szerző szerint ugyanis a dizájner történetéből lehet igazán megérteni, mit is jelent a narcisztikus világunkban sokat emlegetett empátia. Sokan gondolják, hogy ez valamiféle együttérzés, a másik iránti szánalom vagy sajnálat, netán rövid összefoglalása az „amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük” aranyszabálynak.
Az empátia valójában annak a művészete, hogy beleéljük magunkat a másik helyébe, megértjük az érzéseit, a szemléletmódját, majd – akárcsak Moore – az így megszerzett tudás alapján cselekszünk. Egy olyan életeszmény, amelynek segítségével ki-ki átformálhatja az életét, de ha sokan követik, akkor alapvető (sőt: akár forradalmi) társadalmi változást idézhet elő.
Agyi áramköreink
Az utóbbi évtized kutatásai – elsősorban Simon Baron-Cohen brit klinikai pszichológus munkássága – nyomán kezd elfogadottá válni, hogy az empátiás készségeket egy tíz szakaszból álló agyi „áramkör” működése szabályozza. Bár ez adottságnak tűnik, mára világos, hogy akárcsak a gitár- vagy a nyelvtudás, ez is fejleszthető. Ennek egyik sarkalatos pontja Roman Krznaric szerint, hogy képzeljük bele magunkat mások helyzetébe, életébe.
Tamás bátya és Oskar Schindler
Az önnevelés lépéseinek bemutatása során a szerző valóságos empátiatörténetet is készít, amely a 18. század óta telis tele van lelkesítő, követendő vagy egyszerűen csak tanulságos példákkal. Kicsit másképp olvassuk Harriet Beecher Stowe 1852-ben megjelent Tamás bátya kunyhójá-t, ha tudjuk, hogy az írónő az ihletet a tífuszban meghalt kisfia utáni gyászból merítette. Akkor döbbent rá, mit élhetnek át a fekete anyák, amikor elszakítják tőlük és rabszolgának eladják gyermeküket.
De a mások élethelyzetébe való belehelyezkedés változtatta meg Oskar Schindler (és több ezer zsidó embertársa) életét, vagy vitte álruhában évekre a legkiszolgáltatottabbak, a legnehezebb körülmények között dolgozók, a megvetett bevándorlók közé Günter Walraff német oknyomozó újságírót. Az ő leleplező könyvei is világszerte érzékenyebbé tették az embereket mások sorsa iránt.
A hősies egyéni példák mellett – érvel Krznaric – az empátia tömeges megélése akár forradalmi változásokat is hozhat. Kevesen tudják, mit köszönhet a világ e téren a kvékereknek. Ők voltak az elsők, akik megalapították a világ első rabszolga- és rabszolgakereskedelem-ellenes szervezetét, de ők kampányoltak az elsők között az áldatlan börtönviszonyok ellen és a nők jogaiért is. A 20. századi gyermekjóléti intézkedések jó része pedig második világháborús angliai tapasztalatokból fakadt. A bombázások elől a nagyvárosokból vidékre menekített, kétmillió gyermek sorsán keresztül a vidékiek akkor szembesültek először a városlakók nyomorával és szegénységével.
Csevegés az ellenséggel
Az is előfordulhat egyébként, hogy valaki egyéni példája által válik egy közösségi mozgalom elindítójává. Ez történt Natalia Wieseltierrel, aki 2000-ben, a második intifáda (palesztin felkelés) idején fel akarta hívni egy tel-avivi zsidó barátját, de helyette, tévedésből, Jihadhoz, egy gázai övezetben élő palesztinhoz kapcsolt a központ. A téves hívásból egymás sorsa iránt érdeklődő beszélgetés lett, és hamarosan Jihad családtagjai is egyre többet hívták Nataliát, aki szintén bemutatta őket a barátainak.
Ebből a történetből indult ki a „Helló béke!” elnevezésű mozgalom, amelynek keretében bárki ingyenesen telefonálhatott fél órán át – ha izraeli volt, akkor palesztint kapcsoltak neki, és fordítva. 2002 és 2009 között több mint egymillió hívás zajlott le a két fél között. És bár kezdetben akadtak kevéssé békés beszélgetések is, sok kapcsolatfelvételből tartós barátság alakult ki, utóbb pedig ezek nyomán egy határokon átívelő, véradó mozgalom is született.
Nem véletlenül hangsúlyozza a szerző, hogy az egónk fogságából való kimenekülés talán leghatékonyabb módja az, ha megpróbáljuk más szemével látni a világot.
Az empátia ereje című könyvet – és még három másikat – most olcsóbban megvásárolhatja a legfrissebb HVG Extra Pszichológiában található kuponkóddal.
Hasonló cikkeket a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban olvashat, mely a trauma, terápia, gyógyulás témáival foglalkozik. Keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő most! Ha most fizet elő, megajándékozzuk A terapeuta esetei sorozat egyik kötetével, Szondy Máté Olvadás című könyvével. Aktuális számunkat meg is rendelheti.
