2016. március. 08. 20:02 MTI Utolsó frissítés: 2016. március. 08. 20:02 Plázs

Milliókat talált a kandalló alatt új lakásában egy norvég férfi

12 millió forintnyi pénzt találtak eldugva az új lakásban, de úgy érezték, nem költhetik el, inkább jótékony célra adták.

Becsületességéért ünneplik a norvég ingatlanbrókert, aki csaknem 350 ezer koronát (12 millió forintot) talált a kandalló alá rejtve új lakásában, és ahelyett, hogy megtartotta volna, jótékony célra ajánlotta fel.

Vemund Thorkildsen két hete találta meg az eldugott pénzt, amikor épp egy barátjának mutatta meg új oslói lakását. Szerették volna kipróbálni, hogy vajon át lehet-e rakni a kandallót egy másik szobába, ezért elmozdították egyik kövét. A kő alá dugva egy borítékot találtak, amelyben majdnem 350 ezer korona volt norvég bankjegyekben. "Először úgy örültünk, mint a lottónyertesek, de aztán arra gondoltam: ez nem az én pénzem" - emlékezett a 27 éves Thorkildsen.

A férfi a lakást egy norvég rákalapítványtól vette, amely egy hagyaték révén jutott hozzá. Ezért Thorkildsen elhatározta, ennek az alapítványnak kell megkapnia a pénzt. "Jó lett volna elmenni belőle egy vakációra, de ez a pénz nem volt az enyém, és úgy éreztem, szép lenne valami olyan jó dologra fordítani, mint ez a rákalapítvány" - mondta.

A Kreftforeningen rákalapítvány megerősítette, hogy a férfi átadta nekik a pénzt. Miután a történetet a Dagbladet norvég napilap hétfői számában megírta, Thorkildsenhez özönleni kezdtek a telefonhívások és sms-ek, valamint a közösségi oldalak kommentjei: a barátai és ismeretlenek is ünnepelték becsületességéért."Rengetegen mondták, hogy ők is így cselekedtek volna. Nagyon jó volt ezt hallani. Megerősíti az emberiességbe vetett hitet" - fogalmazott Thorkildsen.

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.