Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Miért félünk az idősektől? Miért a nőket szorítjuk korlátok közé? A hollywoodi dívák már régóta napirendre tették az úgynevezett ageism problémáját, ám Európában még csak most kezdjük kapiskálni, hogy túl sok fenntartással kezeljük a különböző korosztályokat.
Bár az ageism (életkor miatti diszkrimináció) leginkább napjainkban kezd igazán társadalmi problémává válni, valójában a fogalmat már 1969-ben megteremtette a Nobel-díjas Robert Neil Butler egy tanulmányában. Szerinte a nyugdíjasok sokszor a szexizmus vagy a rasszizmus mintáit követő diszkriminációt szenvednek el. A szociológia ma már a fiatalabb generáció részéről is vizsgálja ezt a problémát, hiszen sok fiatalt is diszkriminálnak életkoruk miatt. Összefoglalva nem nézzük jó szemmel az idős nők viselkedését és nem bízunk meg a fiatalok tudásában.
Tisza Kata, az ELTE Pszichológiai Doktori Iskola ösztöndíjasa szerint „az ageism egy pán-kulturális jelenség, ami társadalmunkban fokozottan jelen van, társadalmi örökségként a bőrünk alatt hordozzuk, és tökéletesen intézményesült. Noha a fiatalokat is érinti, a teljes kultúránk gerontofóbiával [idősödéstől, idősektől való félelem – a szerk.] átitatott, ami megjelenik a meséinktől kezdve a napi sajtón keresztül a köznyelvi kommunikációban. Mindez igen komolyan tetten érhető diszkriminációhoz vezet az élet különböző területein, úgy a munkaerőpiacon, mint az egészségügyben, vagy akár a párkapcsolataink terén. Nem beszélve arról, hogy jelentős számú ember önbecsülésébe gázol, szűkíti életesélyeiket és kihat életminőségükre, sőt az egészségükre is”.
Ahogy korunkhoz illik
A furcsaság közben az, hogy bár fenntartással kezeljük a különböző korosztályokat, lassan már azt sem tudjuk, ki a fiatal és ki meddig lehet fiatal.
A társadalmi elvárások egy olyan világot teremtettek, amiben minél hamarabb idősként kell viselkednünk és hátunk mögött hagynunk a fiatal, naiv gondolkodást. Bár elvárjuk, hogy mindenki gyorsan nőjön fel, az öregedést abszolút nem tűrjük el. Az ősz hajszálakat eltüntetjük, ránctalanítót használunk, majd feladva a küzdelmet, szép lassan elkezdünk úgy öltözködni „ahogy korunkhoz illik”. A társadalom mechanikája – miszerint megszabjuk, ki, mit, hogyan, mikor és miben tehet meg – kifejlesztette azt, hogy tudjuk, mennyi idősen mit tehetünk meg.
Bár az ageism mindennapi problémái mellett elmegyünk, a nyugati országokban egyre fontosabb téma. A felháborodás melegágya Hollywood, ahol beért az a generáció, akiket láttunk fiatalon, erejük teljében, és akik évtizedeken keresztül gyötörték magukat azért, hogy most 50-60 felé is meg tudják mutatni, hogy jól néznek ki és jól érzik magukat a bőrükben. A baj csak az, hogy ezt mégsem tehetik meg.
Mindenkinek meg kellene halnia, ha elmúlt 40?
Madonna egy 1993-as interjújában – mikor Erotica című albumával a szexuális szabadságról prédikált – már 34 évesen felvetette az ageism jövőbeli problémáját: „Miután elérsz egy bizonyos kort, nem lehetsz kalandor lélek, nem élheted meg a szexualitásod. Ez borzalmas. Az emberek már most azt mondják, hogy szánalmas, amit csinálok, és hogy remélik, tíz év múlva nem ezt fogom csinálni. De mi van, ha ezt csinálom majd tíz év múlva is? Van erre valami szabály? Mindenkinek meg kellene halnia, ha elmúlt 40? Az emberek elélnek 100 éves korukig is, miért kéne fiatalon visszavonulni?”.
Madonna jogosan félt. Nemhogy tíz év múlva, de 20 év múlva, ma 57 évesen is pont annyira foglalkozik a szexszel, mint akkor. Továbbra is mutogatja izmait, büszkélkedik, mennyit mozog naponta és továbbra is huszonévesekkel randizik. A sajtó pedig töretlenül teszi fel a kérdést, hogy miért nem viselkedik úgy, ahogy a korához illik. Vagyis ahogy a társadalom szerint illik a korához.
Külön „fajként” tekintünk az öregekre
De mi is a problémánk azzal, ha valaki a rengeteg pénzzel, edzéssel és diétával összerakott testét mutogatja és egy showműsorban felvesz egy csillogós ruhát, amiben látszik a dekoltázsa? Miért félünk egy továbbra is dekoratív testtől? Irigységből keressük az öregedés legkisebb jelét is?
Tisza Kata úgy véli, „az idős ember látványa az elmúlás képét idézi elő, ami olyan egzisztenciális szorongást aktivál az emberekben, hogy menekülniük kell fejben és térben is. Ezért távolítják maguktól az idős emberek látványát, külön fajként tekintenek rájuk: az idősek lesznek az ’ők’, a mások, és ’mi’ szeretünk lenni a fiatalok, akik megragadják a privilégiumokat: ez táplálja az ageism folyamatát. Csakhogy egyrészt ezek a szerepek dinamikusak, pillanatokon belül mi is ők leszünk, illetve ők lesznek egyre többen…”
A divat, a film és a szegény színésznők
A showbusiness világában a divatvilág tudott leginkább fellépni az ageism ellen. A nagy divatházak legújabb kampányaiban már előszeretettel szerepeltetik az idősebb arcokat is. A Céline-nek a 80 éves Joan Didion állt modell, a Dolce & Gabbana kampányában ismeretlen szicíliai nagymamák vették fel a legújabb kollekció darabjait, a 69 éves Cher pedig Marc Jacobs legutóbbi kampányának fő arca. A divatszakma látszólag probléma nélkül látja az idős emberek eleganciáját és a belőlük sugárzó bölcs energiát. És mivel egy divatkampány fotóit mindenki feltétel nélkül művészinek tartja a műfaj miatt, így mindenki szemet huny az idős modellek felett.
A színésznőknek már nehezebb dolguk van. Negyvenen felül a szerepek nem csak azért ritkulnak, mert a ráncok sokasodnak, hanem mivel nincs is nagyon szerep, hacsak nem akarnak mindenképpen anyák, nagymamák vagy vígözvegyek lenni. Russel Crowe szerint ugyanakkor a panaszkodó 40-es színésznők azért nem kapnak jó munkát, mert még mindig a nagy szerepekre vágynak „és nem képesek elfogadni, hogy nem oszthatják rájuk a 21 évesek karaktereit”.
Egy férfi bármikor lehet szexi
És mennyire érintettek a férfiak az ageism jelenségben? Saya Samiezade'Yazd, az iráni származású amerikai írónő több példát hoz arra, hogy az urak milyen előnyben vannak a társadalmi megítélésükben. Koruk ellenére George Clooney, Richard Gere és Harrison Ford máig szexszimbólumnak számítanak. Senki szájából nem hangzott még el az, hogy Harrisod Fordnak nem kellene próbálkoznia azzal, hogy felbukkan az új Star Warsban. De George Clooney-ról sem mondták még, hogy hagyja már abba a kávézást és kicsit vegyen vissza az olyan reklámokból, amikben huszonéves lányok futnak utána.
Clooney a tökéletes példa arra is, hogy életünk végéig agglegénynek lenni – még ha ez nála nem is jött össze – kifejezetten tisztelendő. Saya szerint mindez az örök érvényű szabály miatt van: a szex eladható. A társadalom szerint egy nőnél a szex a korhoz kötődik, a termékenységhez. Egy férfi bármikor lehet szexi és vonzó, nincs felső határ, ám egy nőnél az első jel után már nem illik ezt vagy azt felvenni.
Ehhez csatlakozik Tisza Kata is. Mint elmondta, a szexizmus a „férfitekintettel mért női szépség” és anyaság főszerepéhez köti a nőket. Az idősödés azonban mindkettőtől megfoszthatja őket, így elértéktelenítve az évek előrehaladtával, „nénikés” jelzőt kaphatnak. „Ha azonban a nő igyekszik megőrizni a klasszikusan fiatalsághoz kapcsolt külső jegyeket, akár öltözködésben, akár viselkedésben, akkor viszont a közvélekedés már nem tartja ’méltóságteljesnek’ az öregedését. Iszonyatosan nehéz jó forgatókönyvet találnia egy idősödő nőnek Magyarországon, mert nem léteznek értelmes társadalmi szerepek a számára, gyakran függő helyzetéből adódóan pedig duplán marginalizálódik. Amíg egy társadalom szexista attribútumok mentén értelmez egy nőt, addig a nők emberi, azaz időtálló értékei rejtve maradnak, ez pedig nemcsak probléma, hanem súlyos veszteség is.”
Az ősz hajú bácsitól fogadunk el utasításokat
És el is érkeztünk Magyarországhoz, ahol az ageism általában a munkahelyeken, a politikában és a médiában tombolja ki magát, itt találhatjuk a forráspontját a társadalmi előítéleteknek az idős nők felé. Gát Anna, az Üvegplafon blog szerzője szerint itt egy háromágú problémáról van szó. A probléma ott kezdődik, hogy „az autoritást a fehér, középkorú férfi reprezentálja – őket látjuk a politikában, cégek élén, egyetemek élén. Egész egyszerűen a ’fehér, ősz hajú bácsitól’ fogadunk el utasításokat”. Azon felül, hogy a nők véleménye kevésbé számít – ez a feminizmus problémája –, az idős nőké még inkább nem, míg a férfiak idős korukban lesznek követendő szellemi példák.
A második probléma, hogy „a multik gyakran keresik az olcsó, rotáló munkaerőt, és előtérbe helyezik a lelkes fiatalokat. Mivel középvezetői pozícióban is fiatalok ülnek, akár teljesen lehetetlen is lehet elérni, hogy jóval idősebb munkaerőt felvegyenek alá. Ráadásul az előítélet szerint az idősebbek a technológiai változásokkal szemben is kevésbé rugalmasak, amiben egyes esetekben lehet némi igazság: kevés a jó, könnyen elérhető továbbképzés az idősebb generációk számára technikai és nyelvi téren.”
Ám ez pontosan azt jelenti, hogy igenis lehetne a problémát kezelni, arról nem is beszélve, hogy az idősebb generáció is rendelkezik olyan tudással, mellyel épp a fiatal generáció nem. Tisza Kata szerint „a kutatások alapján az idősebb emberek egyéb területeken kompenzálják ezen hiányokat, tehát megfelelő kommunikációval, vagy előítélet-csökkentő programokkal, intergenerációs kapcsolatok szorgalmazásával a tudás szélesíthető lehetne, s minden korosztály profitálhatna belőle, a társadalom egésze számos területen tehermentesülhetne”.
„Csak addig van itt, amíg lebabázik..."
A harmadik probléma Gát Anna szerint az, hogy bár a képzett, fiatal generáció nagy kivándorlási hullámokban hagyja el az országot, az idősebbek még így sem tökéletes munkaerők a nagy cégek számára. Külföldre ők pedig egyszerűen nem tudnak kivándorolni – az marad a fiatalok privilégiuma: „a Kádár-korszakban rosszabbak voltak a nyelvtanulási lehetőségek – aki otthon marad, esetleg azért is teszi, mert nincs nyelvtudása, ami viszont a munkakeresésnél nem előny”.
De miért a nők járnak úgy, hogy végül ők húzzák a rövidebbet idősebb korban? Társadalmi nézetek alakítják így az idősebb nők diszkriminációját, vagy a körülmények áldozatai? Valahol mindkettő. Gát Anna szerint, például ha egy nő elmegy szülni, alapvetően ki kell hagynia néhány évet a szakmából, aminek máris az lesz az vége, hogy új technikák, szabályok, folyamatok bukkannak fel, a visszatérő nő pedig észreveheti, „elment mellette a világ”. Persze meg kell említeni, hogy Magyarországon jelenleg kisebb csoda lehet, ha egy nő szülés után vezető pozícióba tér vissza.
Hiszen fiatalon egy nőt sok esetben nem igazán vesznek komolyan. Míg egy huszonéves férfi lehet „lánglelkű ifjú zseni”, ha egy huszonéves nő ugyanazt a viselkedést követi, mint karrierista férfi kollégája, inkább követelőző és idegesítő lesz az emberek szemében. Fiatal kora miatt már alapvetően diszkrimináció éri, ami az ageism egy másik, kényelmetlen oldala. „Közhiedelem, hogy egy termékeny, tradicionális párválasztó korban lévő nő főleg a pasizás es a ruhák iránt érdeklődik, illetve ugye havonta menstruál is, ezért hülyék lennénk komolyabb feladatot rábízni. Ne is terheljük szegényt, meg úgyse érdekli, csak addig van itt, amíg lebabázik...”
Készen állunk az idősekre?
Tény, hogy egyre több idősebb nő érzi – a társadalom elutasítása ellenére is – fiatalnak magát a klimax után is, nem fogadja el a korához illő divatot, és egyszerűen nem akar otthon maradni kötögetni. A jelek szerint a harcot ismét a showbusiness olyan asszonyai készülnek megvívni, akiket sokszor a velük egykorú férfiak és nők támadnak.
Kérdés az, hogy ki akarja a győzelmüket és ki van felkészülve egy ageism nélküli világra? Mennyire tudjuk levetkőzni azokat a nézeteinket, amik szerint egy ráncos láb csúnya és takarni kell? Mennyire tudjuk levetkőzni ellenérzésünket a nyugdíjasok iránt vagy megbízni valaki véleményében, aki fiatalabb nálunk? Mennyire tudjuk elfogadni, ha valaki nyugdíj után is dolgozik és hatvanon túl sem adja fel az életet?
