Plázs hvg.hu 2014. március. 31. 15:23

Súlyos döntést hozott egy rákos anya: inkább megszülte gyermekét, majd meghalt

Élet és halál között kellett döntenie a New York-i Elizabeth Joice-nak: vagy kihordja gyermekét, vagy kezelteti daganatát. A nő a gyermeke mellett döntött, két hónappal a szülés után meghalt.

Elizabeth Joice 2010-ben tudta meg, hogy rákos. Négy kemoterápiás kezelésen esett túl, majd orvosai gyógyultnak nyilvánították. Ugyan kevés esélye volt a teherbe esésre, ám 2013-ban mégis teljesült a kívánsága, férjével, Max-szal együtt gyereket vártak. Ám egy hónappal később jött a lesújtó diagnózis: a rák visszatért a fiatal nő szervezetébe - számolt be a német RTL csatorna.

A rákos daganat nagyságát és terjedését az orvosok csak egy MR-vizsgálat segítségével állapíthatják meg, ám ezt terhes nőkön nem lehet elvégezni. Hogy ne veszélyeztesse születendő gyermeke életét, Elizabeth úgy döntött, nem kezelteti daganatát.ű

Facebook / Elizabeth Joice

Állapota rohamosan és látványosan romlott, egészen addig, amíg az orvosok kénytelenek voltak császármetszést végrehajtani rajta, így 2014 elején a világra jött Lily. A szülés után a doktorok megállapították: a rák átterjedt a nő jobb tüdejére, szívére és gyomrára is.

Öt nappal lánya világrahozatala után Elizabeth otthon töltött egy éjszakát családjával. "Ez az egyetlen éjszaka volt, amit együtt tölthettünk" - mesélte férje, Max. Másnap Elizabethet visszavitték a kórházba, mivel állapota még rosszabbra fordult. Harcolt, ám a betegség legyőzte őt, öt nappal a szülés eredetileg tervezett ideje után, március 9-én meghalt.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.