2014. február. 19. 06:50 MTI Utolsó frissítés: 2014. február. 19. 09:10 Plázs

Mezőtúron is lesz mentőállomás

Kétszázmillió forint értékű egészségügyi fejlesztés kezdődött Mezőtúron: új egészségházat alakítanak ki és mentőállomást építenek.

A város régi elképzelése, hogy az orvosi alapellátást és a mentőállomást minél közelebb telepítsék a rendelőintézethez.  

Az Új Széchenyi Terv Észak-Alföldi Regionális Operatív Programjához benyújtott sikeres pályázattal 130 millió forint támogatást nyertek, a hiányzó 70 millió forintot az önkormányzat adja – mondta Herczeg Zsolt polgármester.

A Dózsa György úti központi rendelő leromlott épülete helyett a kórház mellett új egészségházat alakítanak ki, amelyben négy háziorvosi körzeti rendelő, az iskolaorvosi és a védőnői szolgálat kap helyet. Az egészségház a használaton kívüli egykori véradóállomás épületében lesz, amit az új igények szerint alakítanak át.

A 21 ezer fős városban új mentőállomást is építenek, ott két mentőautó áll majd készenlétben.

A fejlesztést várhatóan őszre fejezik be.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.