2013. november. 29. 14:16 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. november. 29. 15:52 Plázs

Változtat a Ryanair: két poggyászt lehet feladni

December 1-jétől a Ryanair enyhíti a poggyászokra vonatkozó szabályokat, és csökkenti a reptéren kinyomtatott beszállókártya költségét – írta az Indulási Oldal.

Az új szabályok szerint az utasok ezentúl két kézipoggyászt vihetnek fel magukkal a fedélzetre – közölte az Indulási Oldal. Az egyik az eddig is engedélyezett, legfeljebb 10 kilogrammos, 55x40x20 centiméter méretű bőrönd, a másik pedig egy jóval kisebb, amelynek mérete maximum 35x20x20 centiméteres lehet.

Az ír fapados légitársaság csökkenti a reptéren kiadott beszállókártya díját is, amelynek mértéke korábban nagy felháborodást váltott ki. Azok az utasok, akik online becsekkoltak, de nem tudták vagy elfelejtették kinyomtatni a beszállókártyájukat, eddig 70 eurót vagy fontot fizettek, vasárnaptól azonban csak 15 eurót vagy fontot kell fizetniük – tette hozzá a beszámoló. Akik nem online csekkoltak be, azoknak ez a díj továbbra is 70 euró vagy font a reptéren.