2013. szeptember. 19. 16:29 Utolsó frissítés: 2013. szeptember. 19. 16:19 Plázs

Ötemeletes épülettel bővítik a bajai kórházat

Négymilliárd forintból építik fel a bajai Szent Rókus Kórház új épülettömbjét. Itt kap majd helyet a belgyógyászat, a neurológia, a gyermekosztály, a szülészet és a nőgyógyászat, valamint az újonnan létesülő strokecentrum – közölte a fenntartó Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet.

Fejlesztik a diagnosztikát is, központi betegirányító egységet alakítanak ki, amely egy helyen, egységes keretek között tartja nyilván a betegek információit, koordinálja és a központi informatikai rendszerhez illeszkedve követi minden egyes beteg intézményben folyó ellátását.

Az új ötemeletes épület földszintjén korszerű ambulanciák, az alagsorban az egynapos sebészet helyiségei, illetve a patológia kap helyet. A kis létszámú kórtermek mindegyikéhez külön fürdőszoba tartozik majd.

A bajai Szent Rókus Kórház a bácsalmási, a bajai és a kalocsai kistérség lakosai számára nyújt ellátást.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.