2013. július. 09. 20:50 MTI Utolsó frissítés: 2013. július. 09. 20:46 Plázs

Még mindig Franciaországra kíváncsi a legtöbb turista

Tavaly körülbelül 83 millió külföldi turista kereste fel Franciaországot, amely továbbra is a világ elsőszámú turisztikai célpontja – közölte kedden a francia turisztikai minisztérium.

A 2011-ben érkezett 81,4 millió külföldi látogató után a tavalyi emelkedés elsősorban az európai és az ázsiai turistáknak köszönhető, az amerikai és afrikai kontinensről kevesebben érkeztek 2012-ben, mint az azt megelőző évben. Legtöbben Németországból látogattak a szomszédos Franciaországba, a német turisták a britektől vették át a vezető helyet.

Öt év után tavaly először a külföldi turisták által elköltött összeg is nőtt Franciaországban, 6,3 százalékkal: tavaly 35,8 milliárd eurót költöttek el a turisták, míg 2011-ben 33,7 milliárd eurót. Az emelkedés annak az eredménye, hogy 2,5 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma.

A nyári szezon a minisztérium szerint jobbnak ígérkezik, mint a tavaszi, amikor nagyon hűvös, esős idő volt az egész országban. Remények szerint a külföldi turisták érkezése ellensúlyozhatja a válság miatt csökkenő belföldi turizmust.

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.