2012. október. 11. 12:15 MTI Utolsó frissítés: 2012. október. 11. 12:02 Plázs

Mi történik a testünkben, ha rossz hírt kapunk?

Erősebb stresszel reagálnak a nők a rossz hírekre, mint a férfiak, és később is jobban emlékeznek a negatív főcímekre - állapították meg kanadai kísérleti pszichológusok.

A tanulmány egyike az elsőknek, amelyek a médiából érkező negatív tartalmú hírekre adott testi választ vizsgálták. Mint kiderült, a negatív főcímek olvasása nem váltja ki automatikusan a test stresszválaszát, de a nők a későbbi kihívásokra már nagyobb szorongással reagálnak.

A PLoS ONE elnevezésű online tudományos portálon megjelent tanulmány szerzői szerint alapvetően fontos megérteni a média által folyamatosan közvetített negatív információkra adott társadalmi reakciókat, tesztjeik célja is ez volt.

A Montreali Egyetem munkatársai 56 férfit és nőt kértek meg, hogy olvassák el 24 hír kivonatát, amelyek mindegyike egy főcímből és egy rövid összegzésből állt. A résztvevők fele semleges híreket látott, míg a többiek lehangoló információkat kaptak. A hír elolvasását követően a tesztalanyok egy stresszes állásinterjú-utánzaton vettek részt, majd matematikai feladatokat is meg kellett oldaniuk.

Az egész kísérlet alatt mérték a résztvevők nyálában a kortizon stresszhormon szintjét. A mérések azt mutatták, hogy a hírek olvasása alatt sem a nők, sem a férfiak körében nem emelkedett a stresszhormon szintje, későbbi reakcióik azonban eltérőek voltak. A negatív híreket kapott nők kortizonszintje jóval nagyobb mértékben ugrott meg a további kihívást jelentő helyzetek alatt, mint a semleges híreket olvasó nőké, a férfiaknál pedig nem találtak összefüggést a későbbi feladatok alatti kortizonszint és a korábban olvasott hírek tartalma között.

A teszt a következő kísérleti napon azzal folytatódott, hogy megkérték a résztvevőket, idézzék fel az előző napon olvasott híreket. A semleges hírekre körülbelül ugyanolyan arányban emlékeztek a nők és a férfiak, a negatív tartalmú híreket azonban nagyjából kétszer nagyobb valószínűséggel tudták felidézni a nők.

A kutatók úgy vélik, hogy szükséges lenne a későbbiekben szélesebb körben is megvizsgálni, hogy miként tudnak az egyes embercsoportok megbirkózni a negatív hírekkel - idézte a LiveScience című ismeretterjesztő portál.

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.