Kevésbé érezzük a fájdalmat, ha erősen koncentrálunk egy feladatra, testünk ilyenkor figyelmen kívül hagyja a fájdalom egy részét, miközben opioid fájdalomcsillapítót termel agyunk, hogy ezt megkönnyítse - állapították meg funkcionális mágneses rezonanciás (fMRI) vizsgálatok segítségével német kutatók.
A Current Biology című szakfolyóiratban csütörtökön közzétett tanulmányhoz húsz önkéntes férfit toboroztak a Hamburg-Eppendorfi Egyetemi Orvosi Központ munkatársai. A tesztekben a vizsgálati alanyok kétfajta nehézségi fokú feladatot kaptak, egy könnyebbet vagy egy nehezebbet, eközben pedig fMRI készülékkel figyelték a gerincvelői idegi aktivitásukat. A memóriateszt ideje alatt 47 Celsius-fokos fémet érintettek az önkéntesek alkarjához.
Ezen a hőmérsékleten még nem sérül meg a bőr, de érezhető fájdalmat okoz. A fájdalom mértékét 0-tól 100-ig kellett pontozniuk a résztvevőknek a feladat befejezte után. Korábbi kísérletekkel megegyezően, a nehezebb feladatot végzők kisebb fájdalomértéket jeleztek, mint azok, akiknek elméje kevésbé volt lefoglalva a könnyebb feladat végrehajtása közben.
Kiderült azonban az is, hogy a résztvevők gerincvelői idegi aktivitása is eltért eközben. Az fMRI megmutatta, hogy az egyszerűbb feladatot végzőknél a fájdalomjel sikeresen elérte a gerincvelő mentén az idegszálakat, így létrejött a fájdalom. Azoknál viszont, akik a nehezebb feladatra koncentráltak, gátolt állapotban voltak a fájdalomreceptorok. Ebből a kutatók arra következtettek, hogy agyunk valamiféle jelet küld testünknek, amely lehetővé teszi, hogy idegrendszerünk figyelmen kívül hagyja a fájdalom jelentős részét és a fontosabbnak tartott feladatra összpontosítson.
Mivel kíváncsiak voltak a szignál jellegére, egy újabb kísérletben olyan szert adtak az egyik csoport önkéntesnek, amely gátolja az opioid típusú fájdalomcsillapítók hatását. Azoknál, akik ezt kapták és nem a sóoldatot, a nehéz feladat megoldása közben korábban tapasztalt fájdalomcsökkenés 40 százaléka elveszett. A szakemberek azt feltételezik, hogy erős koncentráció közben nem egyszerűen elterelődik figyelmünk a fájdalomról, hanem eközben opioid alapú fájdalomcsillapító vegyületet is termel agyunk.
"Eredményünk azt mutatja, hogy a mentális figyelemelterelés közben tapasztalt csökkent fájdalomérzet egy gerincvelői folyamathoz köthető, amelyben opioid neurotranszmitterek is részt vesznek" - foglalta össze dolgozatában a Christian Sprenger által vezetett kutatócsoport.