Lehet, hogy hatásos az új maláriavakcina
Hatalmas lépést tettek előre a malária elleni vakcina kutatásában: egy afrikai tanulmány szerint a kísérleti védőoltások felére csökkentették a megbetegedés kockázatát a kisgyerekeknél.
A végső vakcinatesztek első eredményeit kedden hozták nyilvánosságra. Kifejlesztői mérföldkőnek nevezték az oltóanyagot a világ egyik legpusztítóbb betegségével való leszámolásban. Még legalább három évig azonban nem kezdhetik el az alkalmazását, mivel hátra van számos fontos vizsgálat: ellenőrizni kell, mennyire hatásos és megfelelő a kisgyermekek esetében, és mennyi időre nyújt védelmet a kórokozóval szemben. Az európai és az egyes afrikai országok egészségügyi hatóságainak is engedélyeznie kell még a védőoltást.
Az első eredmények azt jelzik, hogy a védőoltás hatékonysága csupán 50 százalék körüli, jelentősen kisebb, mint az a védelem, amely gyakoribb védőoltásoknál tapasztalható. Egyes szakemberek mégis óriási előrelépésként értékelték a jelenlegi helyzethez képest: megítélésük szerint még ekkora hatékonyság mellett is több százezer életet menthet meg az új vakcina.
A malária évente egymillió áldozatot szed világszerte. A halottak több mint 90 százaléka afrikai, többségük kisgyermek és állapotos nő.
A tudósok évtizedek óta dolgoznak egy maláriavakcina kifejlesztésén. A GlaxoSmithKline most tesztelt védőoltása jutott a legtovább. A védőoltáson kívül csak a fertőzés megelőzésére irányuló gyógyszeres védekezés, illetve egyebek között a moszkitóháló alkalmazása segíthet a betegség legyőzésében.