Plázs MTI 2011. október. 03. 06:28

Fotók: miért volt rózsaszín vasárnap a Lánchíd?

Tizedik alkalommal rendezték meg azt a sétát vasárnap, amely a mellrákra, a megelőzés, a szűrések és az önvizsgálat fontosságára hívta fel a figyelmet a rózsaszínűre kivilágított Lánchídon Budapesten.

A menet a Magyar Tudományos Akadémia elől indult, ahol délután különböző programokkal, egyebek mellett koncertekkel, szűrővizsgálatokkal és önvizsgálatra való oktatással várták az érdeklődőket. A sétán részt vett számos közéleti személyiség, köztük Schmittné Makray Katalin, a rendezvény fővédnöke, valamint Ungár Anikó bűvész, Tóth Gabi és Tóth Vera énekesek, Detre Diána szörfolimpikon, Zsadon Andrea, Szolnoki Tibor és Dobó Kata színművészek.  A résztvevőket a Magyar Légierő Zenekar muzsikája kísérte a Lánchídon át Budára: a Clark Ádám téren a szülinapi tortát jelképező virágágyást gyertyákkal világították meg, majd az Egészségre fel! mondatra mindenki a feje fölé emelt egy rózsaszín lapot.

MTI/Földi Imre

A legnagyobb eredménye ennek a tíz évnek, hogy ma már nem szégyen beszélni a mellrákról, nem tabu többé a téma - hangsúlyozta Körtvélyes Éva, az Egészség Hídja Összefogás Egyesület elnöke a sétát megelőző sajtótájékoztatón vasárnap Budapesten. Mint mondta, ha "nevén nevezzük" a dolgot, van esély legyőzni a betegséget. A figyelemfelhívó akciónak köszönhetően egyre többen, Magyarországon a nők 46 százaléka megy el szűrésre, 5 százalékkal többen, mint az előző évben. A skandináv országokban 70 százalék vesz részt szűrésen - tette hozzá. A 45-60 év közötti nők menjenek el a szűrővizsgálatra, és mivel egyre több fiatalnak kell szembenéznie ezzel a betegséggel, számukra a rendszeres önvizsgálat javasolt. Ma már helyreállító műtéteket is végeznek OEP támogatással - emelte ki.

Vass László, az egyesület főtitkára elmondta: az orvostudomány nagyon sokat fejlődött és így a mellrák, ha időben észre veszik, 95 százalékban gyógyítható. Az első mellrák ellenes séta évében a nők 38 százaléka ment el szűrésre, az idei első félévben ez 46 százalékra emelkedett, tehát 40 ezerrel több nőt szűrtek.

Mellrák ellenes séta
MTI/Földi Imre

Az eseményen bemutatkozott Kozó Liza, aki 30 éves korában szembesült a betegséggel és szerencsésen meggyógyult. Ungár Anikó arról beszélt, hogy túl a 60-on is oda kell figyelnünk magunkra, Detre Diána a sport és az egészséges életmód fontosságára hívta fel a figyelmet. Sebestyén Márta előadóművész pedig a sporton és a szűréseken kívül az éneklés jótékony hatását említette.

hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.