A díjkiosztó gálán a legjobbak közé került éttermek különlegességeikkel mutatkoztak be a sajtó és a zsűri képviselőinek.
A díjkiosztó gálán a legjobbak közé került éttermek különlegességeikkel mutatkoztak be a sajtó és a zsűri képviselőinek.
A Dining Guide étteremkalauz 2010-ben már hatodik alkalommal hirdette meg az Év Étterme címért zajló versenyt. A zsűri először tízre szűkítette a díjra esélyes éttermek listáját, majd az év végéig, a TOP10 többszöri tesztelése után hozta meg döntését.
A címet ezúttal a Chateau Visz nyerte el – jelentette be Wiszkidenszky András, a zsűri elnöke. A Balatontól néhány kilométerre található kastélyszálló étterme tavaly konyhafőnököt váltott. Erik Schröter helyét a korábbi séfhelyettes, Stefan Gebhardt vette át, aki másképp és más alapanyagokat használ, mint mentora, de a kiindulási alap hasonló. Csakúgy, mint elődje számára, Gebhardtnak is a regionalitás az egyik legfontosabb. Szeret játszani az ázsiai ízekkel és alapanyagokkal is. A magyar konyha fűszeres, erőteljes ízű, de a fűszerezés néha nagyon nehéz. Az ázsiai fűszerezéssel is hasonlóan intenzív ízeket lehet elérni - vallja, csak könnyebb formában.