Hogyan hat a jegelés a sérülésekre?
A zúzódások és rándulások jegelése lassíthatja gyógyulásukat, mert akadályozza egyes kulcsfontosságú hormonok felszabadulását - idézte kedden amerikai kutatók megállapítását a The Telegraph című brit napilap. Az eredmény ellentmond a szokásos bölcsességnek, mely szerint a duzzanatot mindenképpen kezelni kell, és az általában gyulladáshoz vezető akut izomsérülések terápiájában is újat hozhat.
A tanulmány - mely a Federation of American Societies for Experimental Biology című szaklapban jelent meg - azt jelzi, hogy az akut sérülés utáni izomgyulladás alapvetően fontos a szöveti regenerálódáshoz. Lan Zhou, az ohiói Clevelandi Klinika ideggyulladásokra szakosodott kutatóközpontjának munkatársa és kollégái megállapítása szerint a gyulladásban lévő sejtek nagy mennyiségben termelik az inzulinszerű növekedési faktor-1 (IGF-1) nevű hormont, amely jelentősen növeli az izom regenerálódási ütemét.
Állatkísérleteikben az egerek egyik csoportját genetikailag úgy módosították, hogy azok sérüléskor nem voltak képesek gyulladásos válaszreakciót adni. A génmódosított, valamint a kontrollcsoportba tartozó egereknél is izomsérülést idéztek elő bárium-klorid befecskendezésével. Az első csoportba tartozó, génmérnökséggel előállított egerek sérülése nem gyógyult meg, míg a normál egereknél regenerálódott az izom. Az izomszövetek vizsgálatakor kiderült, hogy a normál egerek nagy mennyiségben termeltek IGF-1 hormont a sérült szövetben. Mint Zhou elmondta, a cél az lenne, hogy szöveti gyulladás pozitív hatásait kihasználjuk, negatív hatásait pedig ellenőrzés alatt tartsuk.