2010. augusztus. 30. 16:30 MTI Utolsó frissítés: 2010. augusztus. 30. 16:27 Plázs

Contergan-áldozatok perlik Strasbourgban a német államot

Magasabb rokkantnyugdíj folyósítása érdekében keresetet nyújtott be a német állam ellen Strasbourgban egy végzetes gyógyszer következtében végtagok nélkül születettek csoportja.

Mint a csoport szóvivője hétfőn elmondta, a mintegy 2000 oldal terjedelmű perdokumentumot még pénteken adták át az Emberi Jogok Európai Bíróságának. A testület jelenleg azt vizsgálja, hogy befogadja-e a keresetet. Korábban a német alkotmánybíróság elutasította a hálózat igényét, arra hivatkozva, hogy az nem kellően megalapozott. Az 50-es évek végén Nyugat-Németországban, illetve néhány más nyugat-európai országban több tízezer végtaghiányos csecsemő született azután, hogy anyjuk egy Contergan nevű altatót szedett terhessége alatt.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.