2010. augusztus. 17. 12:02 MTI Utolsó frissítés: 2010. augusztus. 17. 11:53 Plázs

A világ legdrágább betegsége

Az Amerikai Ráktársaság tanulmánya szerint a rák a világ legköltségesebb betegsége, amely vélhetően a legtöbb halálesetet is okozza.

A kutatók a héten Kínában kezdődő és a rák témájában rendezendő nemzetközi konferencián ismertetik részletesen tanulmányukat. Az előzetesen ismertetett összefoglaló szerint a rák nagyobb költséget ró a társadalomra, mint az AIDS, a malária, az influenza és más, emberről emberre terjedő betegség.

A krónikus betegségek - beleértve a rákot, a szívbetegséget és a diabéteszt - világszerte a halálozások 60 százalékáért felelősek, ugyanakkor globális léptékben csak az egészségügyi finanszírozás három százalékát fordítják ezek leküzdésére. A járványszerűen terjedő betegségektől nem szabad elvonni a támogatást, de a rákra fordított pénz nincs arányban a kór hatásával - mondta Otis Brawley, az Amerikai Ráktársaság egyik vezető orvosa.

A rák gazdasági mérlege 2008-ban 895 milliárd dollár, vagyis a világ GDP-jének 1,5 százaléka volt - derül ki a jelentésből, amely kiemelte: ez nem a betegség kezelésének költségeit jelenti, hanem az okozott veszteséget. Ez többek között a kieső munkaképességből származik. A tüdő- és az ehhez kapcsolódó rákbetegségek 180 milliárd dollárnak megfelelő hányaddal veszik ki részüket a 895 milliárdból - számították ki a szakemberek. A dohányosok átlagosan 15 évvel korábban halnak meg nemdohányzó társaiknál.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) régóta hangoztatja, hogy a legtöbb halálesetet okozó betegségek rangsorában a rák 2010-ben átveszi a vezető helyet a szívbetegségektől. 2008-ban mintegy 7,6 millió ember halt meg rákban, és becslések szerint évente 12,4 millió új esetet diagnosztizálnak. A dohányzás és az elhízás növeli a krónikus betegségek kialakulásának kockázatát, míg a járványszerű kórok némelyike a megfelelő vakcinák és a javuló kezelések eredményeképp visszaszorult.

A rák mögött második szívbetegségek esetében 753 milliárd dolláros gazdasági hatást mutattak ki a tudósok. A szívbetegségek rendszerint életük vége felé érik az embereket, míg a rák az életciklus jóval korábbi szakaszában csap le - világítottak rá az amerikai szakemberek.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.