Megfejtették, miért idegesítők a mobiltelefonálók
Szinte biztos, hogy mindenkit irritál, ha a közelében telefonálnak. Amerikai kutatók szerint sikerült megtalálni az okot, hogy miért zavar mindannyiunkat ez a jelenség.
A Cornell Egyetem tudósai szerint megvan a magyarázat, miért zavarnak minket a mobiltelefonálók. Akár a munkahelyünkön, akár az autóban vagy a vonaton halljuk, hogy valaki telefonon beszél, az sokkal jobban kifárszt minket, mint amikor két ember párbeszédét halljuk harmadik félként. Hiszen ilyenkor pusztán a társalgás egyik felét hallhatjuk, ami sokkal erősebb koncentrációt igényel és sokkal jobban eltereli a figyelmünket is.
A Psychological Science szaklapban megjelent tanulmány szerzője, Lauren Emberson szerint sokkal nehezebb figyelmen kívül hagyni egy olyan párbeszédet, amelyiknek csak egyik felét halljuk, mint egy valódi dialógusnál, és ezért ezek a félpárbeszédek sokkal zavaróbbak számunkra.
Ma már nagyon kevés azon helyek száma a bolygónkon, ahol nem lehet mobiltelefonokkal találkozni, hiszen a legújabb felmérések szerint 4,6 milliárd mobiltelefon tulajdonos él a Földön – vagyis, igen kicsi arra az esély, hogy a félfüllel hallott telefonbeszélgetéseket elkerülhessük. A féldialógusok, a szakemberek szerint azért kötik le jobban a figyelmünket, mivel a párbeszédek esetében az emberek az információk alapján öntudatlanul is megpróbálják megjósolni, mit mondanak majd a társalgók, a csupán csak egyik fél mondandója alapján azonban agyunknak sokkal nehezebb dolga van, így az előrejelzésre is sokkal több figyelmet fordítunk.