Teljesen ártalmatlan az abszint
A korabeli receptúrák szerint készült abszint nem okozhat sem hallucinációt, sem epileptikus görcsöket - rehabilitálták a mindenekelőtt Franciaországban és Svájcban népszerű italt a Journal of Agricultural and Food Chemistry amerikai szaklapban megjelent tanulmány szerzői.
A kutatók azt vizsgálták, hogy a magas alkoholtartalmú ital mérgezőnek gondolt hatását okozhatta-e a jellegzetesen keserű ízét is adó fehér üröm, amely az egészségre állítólag káros tujont tartalmazza. Mint kiderülni látszik, ebből a vegyületből nem volt több az 1915 előtt készült főzetekben, mint ahogyan a veszélyessége miatt 1915-1988 között többnyire illegálisan készített párlatokban s az azóta már ismét legálisan gyártottakban sem. Az élelmiszervegyészek sorra vették a lehetséges mérgező összetevőket is, ám arra jutottak, hogy egyik sem haladja meg az egészségre káros határértékeket.
Így az italból mértéktelenül fogyasztókon kiütköző tünetegyüttes, amit a 19. század végétől elegánsan "abszintizmusnak" neveztek, úgy tűnik, valójában közönséges alkoholizmus. Ugyanakkor a hamisítványok, amelyek Európa-szerte felbukkantak a külvárosi kocsmákban a "zöld tündér" olcsó helyetteseként, bőven tartalmaztak mérgező metanolt, vagyis faszeszt.