2008. június. 12. 13:48
MTI
Utolsó frissítés: 2008. június. 12. 13:52
Plázs
Kevés a vér Budapesten, aki teheti, adjon
Az Országos Vérellátó Szolgálat kéri a Budapesten és vonzáskörzetében élő lakosságot, hogy június 12-14 között jöjjenek vért adni, mert nyár elejére Budapest vérkészlete jelentősen lecsökkent, a zavartalan és biztonságos betegellátás érdekében pótolni kell.
Az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt számára minden nap kemény munkát jelent a megfelelő létszámú donorok megszólítása, de a nyári hónapokban ez még nehezebbé válik. A jó idő beköszöntével a véradók körében is elkezdődik a pihenés időszaka, ami az utazásról, nyaralásról szól, ilyenkor kevesebbet gondolnak a véradásra, a beteg emberekre. Ezt tovább nehezíti az is, hogy a diákok a tanév végén hazautaznak, az oktatási intézmények bezárnak, ennek következtében nem lehet kiszállásos véradásokat szervezni a főiskolákon, egyetemeken.
A vérigényes műtétek azonban a nyár folyamán is gyakoriak, illetve ezen időszakban megnő a közlekedési balesetek száma is. Ezért kérik, hogy minden önmagát egészségesnek érző, segíteni szándékozó felnőttet, hogy június 12-én és 13-án (csütörtök és péntek) 7:00- 20:00 óra, valamint június 14-én, szombaton 7:00-14:00 óra között jelentkezzenek véradásra az Országos Vérellátó Szolgálat Péterfy S. utcai Vérellátójában (VII. ker., Péterfy S. u. 14.), illetve az OVSZ Központjában (XI. ker., Karolina út 19-21.).
Magyarországon a véradási aktivitás átlagosan 4,8 - 5,0 százalék között mozog. A vérvételek száma átlagosan naponta 1500 egység, hetente 8-9 ezer egység vér levételét jelenti. A havi véradások száma 30-40 ezer egység, évente pedig 450-500 ezer egység, ezt mintegy 300 ezer véradó adományozza. A véradók, így körülbelül. 200 ezer beteg életét mentik meg évente.

2008. április. 10. 10:54
Megvédhet a ráktól a gyakori véradás
Plázs
MTI
2007. július. 31. 19:00