Több zöldterülettel kevesebb lenne az asztmás
A fákkal beültetett környék nemcsak látványra kellemesebb, a gyermekek számára is egészségesebb lehet egy New York-i kutatás szerint.
Azok a négy- és ötéves gyerekek, akik a város legzöldebb részén laknak, kisebb mértékben szenvednek asztmás megbetegedésben, mint azok, akik a kevésbé fásított részén élnek - állapította meg munkatársaival együtt Gina S. Lovasi a Columbia Egyetemen. Úgy vélik, a fák jó hatással lehetnek a levegő minőségére. Míg a hatás független a szegénységtől és a légszennyezéstől, a kutatók hozzátették, lehet, hogy a fák csak egyszerű helyettesítői az egészséges környezetnek. "De nem vagyunk benne biztosak, hogy egyedül a fák okozzák ezt a hatást” – tette hozzá a kutató a Reuters Health-nek.
1980 óta drámaian emelkedett az asztmás megbetegedések száma az Egyesült Államokban, főként a belvárosi területeken. A fák csökkenthetik az asztma kockázatát azzal, hogy megtisztítják a levegőt, és a gyerekek is szívesebben játszanak ilyen környezetben a szabad levegőn, de a kibocsátott pollenek szintén okozhatnak asztmás rohamot. A kutatók ezért számba vették a félmillió New Yorkban található fát és az 1999-es asztmás megbetegedések és kórházi nyilvántartásokat.
Manhattan gazdagabb, felső-keleti része a legzöldebb területe a városnak, 1675 fa esik egy négyzetkilométerre. A legszegényebb negyedben, a Hunt’s Point-Mott Havenben ez a szám mindössze 109. Ahogy növekszik a fák sűrűsége egy területen, annál kevesebb asztmás megbetegedést lehet tapasztalni, függetlenül a lakosság anyagi helyzetétől és a légszennyezés mértékétől. Ha négyzetkilométerenként 343 fával több van, az 29 százalékkal kevesebb asztmás beteget jelent.
Az asztmával kapcsolatos kórházi kezelések száma kevesebb a zöldebb városrészeken, de a kapcsolat statisztikai szempontból nem jelentős, de minden esetre jelzi azt, hogy nem a fák a legfőbb okozói az asztmás rohamoknak - állítják a kutatók.
Egy természetes kísérlet segít majd megválaszolni a kérdést. New York City polgármestere, Mike Bloomberg egymillió új fa ültetését tervezi 2017-ig, Lovasi és munkatársai pedig a környék egészségi állapotát kísérik majd figyelemmel a projekt során.