2007. március. 23. 18:00 MTI Utolsó frissítés: 2007. március. 23. 17:20 Plázs

Leküzdhető a magas vérnyomás

A Magyar Hypertónia Társaság országos kampányt folytat azért, hogy egyre több -magasvérnyomásban szenvedő - betegnél sikerüljön elérni az úgynevezett cél-vérnyomásértéket. A két éve zajló mozgalom eredményeként mára a korábbi 15-ről 7 százalékra csökkent a nem kezelt hipertóniások aránya.

Az Éljen 140/90 alatt! elnevezésű programot 2005 őszén indították a Magyar Hypertónia Társaság szakemberei. Egy évvel később, majd 18 hónappal a mozgalom elindítása után összegyűjtötték a programba bevont orvosoktól az adatlapokat, hogy értékeljék az eredményeket. Kiderült, hogy a felvilágosító programok hatására mára 50 ezerrel több páciens éri el a kitűzött 140/90 higanymillimétert. A 2005-ös állapotfelméréshez képest mind a szisztolés (felső érték), mind a diasztolés (alsó) vérnyomásérték tekintetében kedvező változás történt.
 
A mozgalom orvosi céljaival megegyező fejlemény, ami a telefonos kutatás során derült ki: a megkérdezetteknek 46,1 százaléka legalább havonta ellátogat a kezelőorvosához, ott 6,9 százalék maga is kéri, hogy minden alkalommal mérjék meg a rendelőben a vérnyomását. Emellett 55,4 százalék rendszeresen maga is figyelemmel kíséri otthon. Eredménynek tekinthető az is, hogy a népegészségügyi felvilágosító program során sikerült megértetni az érintettekkel, hogy a magas vérnyomás veszélyes betegség, fontos a karbantartás, a gondozás, mert csak rendszeres és folyamatos kezelés mellett tartható fenn az a vérnyomásérték, amely a lehető leginkább megakadályozza a szövődmények kialakulását, javítva az érintett betegek életesélyeit - hangsúlyozta Chatel Rudolf, a társaság elnöke.
 
A pozitív visszajelzések hatására a társaság a jövőben is folytatja a mozgalmat, immáron új célkitűzéssel: Tartsa 140/90 alatt!, és újabb eszközökkel is segíti a házi-, a kezelőorvosok munkáját.  
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.