A magyar vizilabda gyermek válogatott tagjai 2006-ban. Ők valószínűleg jó helyre kerültek © hvg.hu

Magyarországon tömegesen sportolnak gyermekek rendszeresen, egyesületi keretek között. Egyes becslések szerint azonban legalább ötven százalékuk olyan sportot gyakorol, amelyben adottságainál fogva sohasem érhet el igazi eredményt. Emiatt aztán nem csak az adott sportágat, hanem a rendszeres sportot is otthagyja. Márpedig a sportegyesületeknek nem csak az a feladatuk és céljuk, hogy élsportolókat neveljenek, hanem, hogy sportembereket adjanak az országnak. A magyar népesség egészségi állapota ugyanis sokkal jobb lehetne, ha sikerülne nagyobb arányban megtartani a gyerekeket az egyesületek keretében, ahol szakemberek irányításával folyik a testgyakorlás. Ideális esetben ez azzal járna, hogy kiszélesedne a versenysport bázisa, egész rendszere, s mind többen látnának közvetlen példákat maguk előtt a sportos, egészséges életre.

Rajna András a Sport Navigátor program főszervezője – aki az atlantai olimpián ezüstérmet nyert kajaknégyes tagjaként érte el legnagyobb sportsikerét – úgy véli, hogy ma egy meglehetősen egyoldalú és hibás kép él az emberekben a versenysportról, amelynek legfőbb értékét kizárólag abban látják, hogy olimpiákon vagy más világversenyeken érmeket és dicsőséget szereznek versenyzőink az országnak. „Ez természetesen nagyon fontos, de csak egy metszet. Ha alaposan megvizsgáljuk, kiderül, hogy minden költséget és befektetést összeadva egy-egy olimpiai érem akár milliárdos kiadást jelent az országnak. Az érem elérése érdekében ugyanis költenek a szülők, az állam, az önkormányzatok, a szponzorok, társadalmi szervezetek, stb. És természetesen befektetnek a versenyzők is, időt szellemi és testi energiát. Ráadásul nem csak annak a versenyzőnek a kiadásait kell nézni, aki végül feláll a dobogóra, hanem mindazokét, akik (függetlenül a korosztályoktól) az adott időszakban megfordultak a sportágban. S ahogy a költségek összegződnek, úgy a hozamokat is érdemes összegezni” – magyarázza a volt olimpikon.

Ezek közül a leglátványosabb az országnak szerzett dicsőség, és a vele járó figyelem, amely ránk irányul. Ugyanakkor a sportnak igen jelentős gazdasági értéke is van. Részben piacot jelent, részben igen jól használható marketingfelületet. A legfontosabb hozadéka azonban mégiscsak, hogy vonzó példával szolgál nagyon széles körben a sportos életvitelre. Rajna András szerint, ha az élsportban megfelelő helyre kerülnének a gyerekek már az induláskor, az olyan mértékben megváltoztatná a hosszú éveken át aktívan sportolók számát, hogy a társadalom egész szemlélete és életvitele is átformálódna, jelentősen javítva a népegészségügyi mutatókat. Ez pedig további hatalmas megtakarítást jelentene az országnak: az emberek kevesebbet betegeskednének s hiányoznának a munkahelyükről, tovább tartana aktív munkában töltött életük, kevesebbet kellene fordítani a gyógyításukra.

„A Sport Navigátornak nem az a célja, mert erre nem is volna érdemben képes, hogy népegészségügyi folyamatokba beavatkozzon. Egy példával azonban jól megvilágítható a szerepe. Megfigyelhető, hogy egy-egy eredményes nemzetközi, különösen olimpiai szereplés után felduzzad az adott sportágba belépő gyerekek száma. Ez jó, ugyanakkor e helyzetet körültekintően kell kezelni. A vízilabda sikerek miatt például megszaporodott a pólózni vágyó srácok száma, vagy azon szülőké, akik szívesen látnák gyermeküket a medencében. De könnyű belátni, hogy nem mindenkiből lesz kétméteres óriás, ami a mai világszintű vízilabdázásban egyre fontosabbá válik. Ezért, ha lehet, ki kell szűrni azokat a gyerekeket, akik alkatuknál fogva nem lehetnek eredményesek ebben a sportban, s egyúttal megmondani és megmutatni, hogy mi feküdhet nekik a legjobban” – mutatott rá a sportszakember.

A Sport Navigátor szolgáltatás keretében pszichológiai, antropometriai és mozgásszervi vizsgálatok segítségével határozzák meg orvosok, pszichológusok, sportszakemberek, hogy a 8-12 éves gyermekek melyik sportágban lennének a legeredményesebbek, illetve melyikben éreznék magukat a legjobban.

Először pszichológiai elemzés készül. Elbeszélgetnek a szülőkkel és gyermekükkel is. Feltérképezik többek között az olyan sporthoz kapcsolódó tulajdonságaikat, mint a stressz-és monotónia tűrő, valamint helyzetfelismerő képesség, és hogy csapat vagy egyéni sportág iránt érdeklődik-e jobban.

Ezután következik az antropometriai felmérés, amellyel megállapítható a gyermek várható magasságára, testalkata. A két vizsgálat után már körvonalazódik, hogy miféle sportágak jöhetnek szóba. Végül egy harmadik – mozgásszervi – vizsgálattal azt is meghatározzák, hogy melyik sportág nem ajánlatos. Például, ha valakinek ikszlába van, akkor nem jó a maratoni futással próbálkoznia, mert bár az izomzata és monotónia tűrő képessége alkalmassá tennék, az ízületek nem bírnák el az évtizedes terhelést. Ez pedig azt jelentheti, hogy éppen akkor kellene felhagyni a versenysporttal, amikor az eredmények már látható közelségbe kerülnek.

A vizsgálatokat követően összeáll a végső javaslat, amit kéthetes edzés követ, ekkor a gyakorlatban is megfigyelik, hogy a gyermek hogyan viszonyul az adott sportághoz. Rajna András elmondta, hogy a vizsgálat alsó korhatárát 7-8 év körül húzták meg, korábban ugyanis nem lehet megfelelő biztonsággal megmondani, hogy milyen lesz a gyermek testalkata. A felső korhatár 12 év, mert az ennél idősebbeknél – még ha kivételek akadnak is – már kicsi az esély, hogy versenyzőként az élre jussanak. Ám ha nem a versenysport a cél, úgy érdemes idősebbeknél is elvégezni a vizsgálatot.