Amerika az egészségre káros, betiltott termékek lerakóhelye
Az Egyesült Államokban olyan, az egészségre veszélyes termékek is forgalmazhatók, amelyeket amúgy Európában, Japánban sőt Kínában is betiltottak.
Kínában munkálják meg azt a több milliárd dollárnyi értékű nyersfát, amely végül az amerikai konyhákban és padlózatokon landol, miközben folyamatosan ontja magából az olyan káros kemikáliákat, amelyek miatt ezen nyersanyagokból készült termékek értékesítését Kína nem engedélyezi saját országának piacain. Tény, hogy ezeket az alapanyagokat Amerikában az alacsony költségvetésű, támogatott lakásépítés során alkalmazzák.
A Los Angeles Times beszámolója szerint az amerikai cégek a világ minden tájáról értékesítenek az amerikaiak számára játékokat, elektronikai eszközöket, faanyagot, rovarirtókat és kozmetikumokat, amelyek többek között olyan káros anyagokat is tartalmaznak, mint a mindenütt máshol betiltott rákkeltő formaldehid. „Az árudömping szerencsére csupán néhány termékszektorra korlátozódik” – mondta egy nemzetközi szakértő, Alastair Iles. „Azonban ezek éppenséggel azok a szektorok, amelyek az amerikaiak mindennapjaiban gyakran megtalálhatóak.”
2005-ben Kína félmilliárd dollár értékű, magas formaldehid-kibocsátású furnérlemezt szállított az Egyesült Államokba, míg Japánnak és Európának a kevésbé egészségkárosító hatású szállítmányokat adta el.
Egy Oregonban történt mintavétel során kiderült, hogy a szóban forgó furnérlemezek károsanyag-kibocsátása százszorosa a Japánban megengedett értéknek, és harmincszorosa az európai és kínai határszámoknak. A formaldehid növeli a torok és gégerák kialakulásának kockázatát, asztmát, fejgörcsöt, hormonváltozást okoz, neurológiai és szaporodási problémákat idéz elő.
Néhány gyártó, mint például a Hewlett-Packard, a Dell, a Mattel, és a Revlon önként teljesíti a szigorú szabványoknak való megfelelést termékei gyártása során, amely összhangban áll az Európai Uniós irányelvekkel. Ám mivel jelenleg nincsenek kormányzati szinten meghatározva a standardok, a fogyasztók számára továbbra sem könnyű rábukkanni az alacsony formaldehid-tartalmú termékekre.