Ötödik lett a férfi kajaknégyes
Az 1000 m-es férfi kajaknégyes ötödik helyen végzett a döntőben a pekingi olimpián.
Magyarország kétszeres címvédő volt ebben a számban, de a Sydneyben és Athénban győztes egységből csak Vereckei Ákos maradt hírmondónak, hozzá ezúttal - a többfordulós válogatók végén - a vezérevezős Sík Márton, valamint Beé István és Bozsik Gábor csatlakozott. A kvartettnek kevés ideje volt a felkészülésre, de tagjai egyöntetűen azt állították, hogy éremért érkeztek a játékokra. S hogy esélyesek lehetnek a dobogóra, azt hétfőn, az előfutamban bizonyították is, hiszen remekül lapátolva, a győztes németektől alig lemaradva másodikként értek a célba.
A beharangozók az Athénban második, vb-címvédő németek és az Európa-bajnok szlovákok csatáját prognosztizálták az aranyért, s részben igazuk is lett, hiszen 600 m-ig a szlovákok vezettek a németek előtt. Ekkor azonban "megjelentek" a fehéroroszok, akik át is vették a vezetést és hajrát is jól bírva végül - némi meglepetésre - megszerezték az aranyérmet.
A magyarok a gyengébb kezdet - 250-nél nyolcadik hely - után egyre kapaszkodtak feljebb, de az ötödik hely a végállomást jelentette számukra.