hvg.hu: Szerencsésnek mondhatja magát, rögtön kifogott egy vízilabda győzelmet és egy birkózó ezüstöt…

Gyurcsány Ferenc: Ha az eddigi teljesítményekre gondolok, akkor azt kell mondanom, szerintem ne lógassuk az orrunkat, inkább emeljük meg a kalapunkat. Van három ezüstünk, egy bronzunk, a helyezésekről nem is beszélve.

hvg.hu: Épp Füleky András, a vívók szakágvezetője mondta a napokban, a világ sportja annyira kiegyenlítődött, hogy örülnünk kell a negyedik, ötödik, hatodik helyeknek is.

Gy.F.: Magánemberként azt mondom: dehogy akarok a negyedik, ötödik helynek örülni, én az elsőnek szeretnék, s ez így normális. A versenyző győzni akar, a néző győzelmet akar látni, és ebben pont ez az érdekes. Ha Fodort megkérdezték volna az olimpia előtt, hogy látatlanban elfogadja-e az ezüstöt, szerintem elfogadta volna, most viszont, hogy döntőt vívott, nyilvánvalóan szomorú. Érzelmileg úgy normális, hogy elsők akarunk lenni.

hvg.hu: Ehhez feltételek is kellenek.

Gy.F.: Tény, hogy nagyon sok minden hiányzik a magyar sportból. Sportminiszterként láttam belülről. Azoknak is igazuk van, akik azt mondják, hogy lehetne erre többet költeni, higgye el, én leszek az utolsó, aki azt mondja, hogy nem, hozzáteszem, hosszú a sora azoknak, akikre költeni kell. Viszont, aki csak annyit tud mondani, hogy lehetne rá költeni és nem tud többet hozzátenni, annak nincs igaza.

hvg.hu: A hiány gyakran bizonytalansághoz vezet.

Gy.F.: A sport egy kicsit olyan, mint az ország, tele van dilemmával, orientációs kérdésekkel, érdemes-e áldozni, lehet-e kevesebb befektetéssel előrébb jutni. Nem azt mondom, hogy értékválságban, de mindenképpen egy átalakuló értékvilágban vagyunk, s ez a sportban is látszik. Ezt nem lehet különválasztani. Nincs két Magyarország, hogy mondjuk, az egyik oldalról az ország bizonytalankodik, merre menjen, mi az érték és mi nem, közben pedig van a sport világa, amely nem bizonytalankodik. Ők is bizonytalankodnak, ők is azokkal a problémákkal küszködnek, amivel az ország.

hvg.hu: Valami megoldás csak van.

Gy.F.: Miután vége az ötkarikás eseményeknek, mindenki hazamegy, készülnek elemzések, az Olimpiai Bizottság, a szövetségek értékelni fogják a történteket, és mindenki végiggondolja, hogy mit lehet tenni. Egyébként meg nincs miért szégyenkeznünk, ráadásul sok van még előttünk, úgy hogy ne vonjunk le következtetéseket. Abban igaza van Füleky Andrásnak, hogy átrendeződött a világ, új versenytársak jelentek meg, de meg kell vizsgálnunk, megtettünk-e mindent annak érdekében, hogy tartani tudjuk a lépést velük? Nem biztos, hogy nem lehet javítani a helyzeten.

hvg.hu: A kínai sportlövők el sem utaznak edzőtáborba, mert olyan berendezésük van, amely szimulálni tudja bármelyik magaslati klímát. Hol tartunk mi ettől?

Gy.F.: Kína az egy külön történet. Van egy ország, amely a világ legszegényebb országai közé tartozott, aztán 1979-ben egy nagyon világos reformpolitikába kezdett. Ez nem a sportról szólt. Nekik ez az olimpia is több mint sport. Kína úgy jelenik meg, mint a világ egyik vezető hatalma. Olyan feltételeket teremtettek, amit szinte senki sem tudott eddig, de hozzáteszem, a sport nem erről szól. Kínában a sport túllépett önmagán, nekünk viszont nem ez a minta. A régiókat kell néznünk, a nagyjából hozzánk hasonló nagyságú, erejű országokat kell megvizsgálnunk, Lengyelországtól Horvátországig, ők hogyan szerepelnek? A nálunk fejlettebb, nagyságban összehasonlítható országok, mint Finnország, Svédország, Norvégia, hogyan szerepelnek? Így reális az összehasonlítás.

hvg.hu: Régebben is megelőztünk nálunk nagyobb és fejlettebb országokat.

Gy.F.: Az, hogy nekünk volt egyszer egy aranycsapatunk, hogy voltuk 8-9-ikek a ponttáblázaton már nem számít, itt senki nem ad érmet a múltért. Mégis azt mondom, hogy pokoli ajándéka a világnak, hogy létezik a sport, izgulni kell ezekért a fiatalokért, mert ők feltették életük első 20 évét erre. Fontos, hogy ne tűnjenek el egy pillanat alatt, mert a csillag ragyogása nagyon szép, de vajon tudunk-e róluk gondoskodni 20-30 év múlva?

hvg.hu: Az utóbbi idők egyik égető kérdését fogom feltenni önnek, van szmog Pekingben?

Gy.F.: Laikusként azt mondom, én nem látok, nem érzek szmogot. Mielőtt megkérdeznék, a kínai állam költségén egy szálloda 24-ik emeletén lakom, ahonnan messze el lehet látni, de szürke szmogot nem láttam, csak párát, esőt, ködöt, bár nem én vagyok a legjobb időjós.

hvg.hu: Meddig marad és mire jut még ideje?

Gy.F.: Három napot vagyunk még itt a fiammal, Tamással. Az a fő szabály, hogy mindenhová kimegyünk, ahol magyarok vannak, de ellátogatunk az olimpiai faluba is, aztán kézilabdára. A lányok tegnap fantasztikusak voltak, délelőtt a kötelező program az úszás, majd vízilabda természetesen, de kilátogatok a kajak-kenusokhoz is, bár őket verseny közben már nem láthatom. Ha meg éppen nem lesznek magyarok, akkor Tamás fiam dönt, aki egyébként vízilabdázik és a család fő sportrajongója. Még azt is meg tudja mondani, hogy Norvégiában kik futballoznak, amit én csodálok.

hvg.hu: Nem hagyhatom ki, vannak kedvencei?

Gy.F.: Azzal kezdeném, hogy miniszterelnökként nem maradt aktív viszonyom a sporttal. Az összekacsintós, megsimogatós, külön pénzt adó viszonyra gondolok, mert én nem ilyen vagyok, ezt nem is szeretem. Mondom ezt azért, hogy mentegessem, azt, amit mondani fogok. Nagyon régóta magammal cipelem a vízilabdához fűződő vonzalmamat, amit könnyű mondani, mert sokan így vannak vele. A vízilabdázóknál nagyon tiszta viszonyok vannak, világos kritériumok, és egy nagyon jó csapatszellem, ami persze most átalakulóban van. Kásás generációja lassan elmegy, jönnek a fiatalok. Ez egy nagyon nehéz időszak a magyar vizipóló életében. Látszik is az eredményeken, hogy időnként vannak gondjaink, de szorítok, hogy ez az átmenet jól menjen. Elmondhatom magamról: vízilabda szurkoló lettem .

Kolozsi Ildikó/Peking