Lázár János az oligarcházásra oligarcházással, a nevekre névvel reagált, ami eddig tabunak számított. A szellem kint van a palackból - olvasható a Véleményvezér blogon.
Lázár János pénteken váratlanul egy féltéglát hajított a magyar belpolitika pocsolyájába. A Fidesz frakcióvezetője azt találta nyilatkozni, hogy Magyarországot polipszerűen behálózza egy, az elmúlt húsz évben felépített, magát magyarnak mondó bank-konglomerátum, illetve annak vezetője. Bár Lázár János nem mondta ki, a leírás alapján ez a bank csakis az OTP lehet, a frakcióvezető tehát gyakorlatilag Csányi Sándort nevezte az országot a háttérből irányító oligarchának - írja a Véleményvezér blog.
Az oligarcha-téma már Orbán Viktornak a választási győzelme után elmondott beszédében is megjelent, a miniszterelnök a velük való sürgős leszámolásra tett ígéretet. A közvélemény vagy a kormány által oligarchaként azonosított figurákkal kapcsolatban azonban látványos leleplezések mégsem történtek. Az oligarchák elleni küzdelem pedig felkerülni látszott azon témák hosszú listájára, amelyek kapcsán a kormányfő egyszer mondott valami nagyot, hogy aztán soha többé ne foglalkozzon vele. A téma viszont pár hete ismét forró lett Ángyán József lemondása kapcsán.
A Lázár János kijelentése mögötti, a nyilatkozó által is sugallt szándék az, hogy a magyar internetes sajtó és külön néven nevezve Mong Attila ahelyett, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium körüli ügyekkel és személyekkel foglalkozna, inkább Csányi Sándort vegye célkeresztbe. Röviden: egy nyilvánvaló figyelemelterelési kísérletről van szó. Olvassa el a teljes blogbejegyzést itt!