Autó HVG 2024. december. 01. 14:53

Rég látott olyat Németország, ami a Volkswagen gyáraiban történhet

Bekeményít a világ egyik legbefolyásosabb ipari szakszervezete, az IG Metall, miután a Volkswagen elutasította a munkavállalók javaslatát. A szakszervezet fenyegetése szerint a VW valamennyi németországi üzemében tiltakozni fognak a radikális megszorítási tervek ellen, ami rég nem látott helyzetet eredményezhet az országban.

A komoly pénzügyi váláságban lévő Volkswagen szeptemberben jelentett be súlyos megszorításokat mintegy 140 ezer németországi alkalmazottjával szemben, egyebek mellett legalább három gyár bezárását és több tízezer munkavállaló elbocsátását, valamint a többi alkalmazott bérének csökkentését is tervezi. A német autó- és a feldolgozóiparban közel négymillió munkást képviselő szakszervezet szerint az autógyártó cég ezzel átlép egy vörös vonalon, és nem engednek abból, hogy a munkavállalók visszakapják azokat garanciákat, amiket a VW felmondott.

Bár már korábban is tartottak tiltakozásokat, a kollektív szerződés értelmében mindeddig tartózkodniuk kellett a munkabeszüntetéstől. Szombaton azonban megszűnt ez a korlát, miután három tárgyalási fordulóban sem sikerült megegyezésre jutni. Az IG Metall pedig már be is lengette a hétfői „hatalmas sztrájkokat” – írja a Süddeutche Zeitung.

„Most figyelmeztető sztrájkok következnek, amelyeket a vállalat nem hagyhat figyelmen kívül” – mondta az IG Metall képviseletében tárgyaló Thorsten Gröger. „A termelést a közeljövőben minden gyárban felfüggesztik” – tette hozzá.

A VW alkalmazottai már többször bebizonyítatták, hogy képesek komoly fennakadást okozni a gyártásban, 2018-ban például több mint 50 ezren léptek sztrájkba.

Az IG Metall szerint egy kétórás figyelmeztető sztrájk a wolfsburgi főüzemben több száz autó kiesését jelentené, de ha más gyárak is csatlakoznak, akkor gyorsan több ezerre is felugorhat az el nem készülő autók száma.

A szakszervezet ugyanakkor már a sztrájk bejelentése előtt azzal vádoljaa a VW-t, hogy meg akarta félemlíteni a munkavállalóit annak érdekében, hogy kimaradjanak a sztrájkból.

Másfél milliárd eurós bércsökkentést vállalnak a Volkswagen dolgozói, hogy megússzák az elbocsátásokat

Az ajánlattal párhuzamosan sztrájkkal fenyegettek, ha továbbra sincs megnyugtató vállalás a cég részéről a munkahelyek megtartására.

Nyitókép: JULIAN STRATENSCHULTE / DPA / AFP

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.