Napi merítés hvg.hu 2011. június. 10. 13:00

Török Gábor: a Fidesz egyik legnagyobb sikerét az MSZP-ben érte el

Nem kétséges, hogy a Fidesz egyik legnagyobb sikerét az elmúlt egy évben az MSZP-ben érte el - írja Török Gábor politológus blogjának friss bejegyzésében.

A politológus ezzel nem azt állítja, hogy az ellenzéki párt belső ügyeit a kormány intézte, de azt igen, hogy ennél számukra kedvezőbben talán még ők sem tudták volna alakítani az eseményeket. Sokáig úgy tűnt, hogy az MSZP minden súlyos baja ellenére a szakadást azért elkerüli, az utóbbi napokban azonban egyre erősebben indult meg a látványos politikai öncsonkítás irányába. Az indulatok elszabadulása nyilvánvaló: Szanyi Tibor már kendőzetlenül vádolja a volt miniszterelnököt az ősbűn elkövetésével, míg Gyurcsány Ferenc első számú tolla máskor szigorúan őrzött belső információkat tesz a kirakatba. Színre szín, számra szám kerül, a tét egyre emelkedik, miközben a visszafordulás esélye rohamosan csökken - írja Török Gábor. A teljes bejegyzést elolvashatja a politológus blogján.