Napi merítés hvg.hu 2010. november. 28. 11:35

Az MSZP az utcai politizálást sem megvető párttá alakul át?

Önmaga eddigi retorikai teljesítményéhez képest nem mondott rossz beszédet Mesterházy Attila szocialista pártelnök. Az MSZP eddigi ellenzéki magatartásához képest határozottabb és az utcai politizálást sem megvető párt körvonalazódik - írja Nagy Attila Tibor politikai elemző.

Ehhez az is kellett, hogy felismerték: a Fidesz-kormány lépései, különösen a jogállamiságra és a magánnyugdíj-pénztári megtakarítások állami rendszerbe terelésére vonatkozóak olyan nagy hullámokat csaptak, amelyek jelentős választói rétegeket távolíthatnak el a Fidesztől. Logikus, hogy a mai rendezvénynek ezen rétegek MSZP felé való (vissza)csábítása volt az egyik fő célja. Bizony, nem szégyen az ellenféltől tanulni. Ezt az MSZP nagy reménysége, Szeged polgármestere, Botka László is kimondta - véli Nagy Attila Tibor. Kíváncsi az elemző teljes véleményére? Látogasson el a blogra.
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.