2010. november. 27. 11:56 MTI Utolsó frissítés: 2010. november. 27. 11:54 Itthon

Sas-kabaréval kezdődött az MSZP-nagygyűlés

Politikai témájú Sas-kabaréval kezdődött az MSZP politikai nagygyűlése szombat délelőtt a budapesti Papp László Sportarénában; a rendezvény kezdetére az időjárás miatt sokan még nem érkeztek meg.

A szervezők tájékoztatása szerint néhány száz ember még úton van, ezért láthatók üres széksorok a sportarénában. A rendezvényre nagyjából tízezer embert várnak a szocialisták. A másfél órásra tervezett nagygyűlésen jelen vannak az MSZP-frakció, illetve az országos elnökség tagjai, a teremben mindenki piros sálat visel.

Az esemény egyetlen politikai szónoka a pártelnök, Mesterházy Attila lesz, rajta kívül két civil mondja el a véleményét a plénum előtt, valamint videoüzeneteket vetítenek le. Török Zsolt pártszóvivő beszéde közben érkezett meg Gyurcsány Ferenc az MSZP szombati nagygyűlésére; a volt miniszterelnököt vastapssal fogadták. Ezt követően Varga Feri és Balássy Betty énekelt.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.