A Jobbik története a Vona Gábor elnökké választása óta eltelt szűk négy évében egyértelműen diadalmenet. A párt az Országgyűlésben egyelőre visszafogott kisfiúként viselkedik - olvasható a Political Capital blogon.
A Jobbik sikerei ellenére ugyanis stratégiai szempontból már régóta ellentmondásokkal küszködik: a párt egyszerre akart a jelenlegi politikai rendszert alapjaiban elutasító radikális erőként, és ezzel párhuzamosan a demokratikus versengésben résztvevő, annak szabályait betartó, reálisan választható alternatívaként megjelenni. A Magyar Gárda jogerős feloszlatása már bő egy évvel ezelőtt megnehezítette a kettős arculat fenntartását, de az Országgyűlésbe bejutva az ellentmondás még tovább erősödött. Az elmúlt hetek alapján egyelőre úgy tűnik, hogy a Jobbik a konszolidáció útját választja: az még logikus volt, hogy a kettős állampolgárság elfogadásánál csupán egyetértően bólogattak, de az már nehezen értelmezhető, hogy miért dicsérték a Fidesz 29 pontos gazdasági programját, és miért nem támadták Schmitt Pál államfővé választását vagy miért nem estek neki az újabb IMF-hitel előkészítésének - írja a bejegyzés szerzője. A teljes elemzést elolvashatja a Political Capital blogon.
Napi merítés
hvg.hu
2010. június. 02. 08:13
Csehországban is látványosan alakult át a pártrendszer
Napi merítés
hvg.hu
2010. június. 09. 12:30
Mennyivel kevesebb önkormányzati képviselő lesz?
Napi merítés
hvg.hu
2010. július. 04. 11:12
A kétharmad sem jelent korlátlan mozgásteret
Napi merítés
hvg.hu
2010. június. 11. 10:00
Fidesz: zsenialitás és kontárkodás
Gazdaság
MTI
2010. június. 09. 11:53