Napi merítés hvg.hu 2010. április. 17. 13:10

Árpád-kori falu Cegléd határában

Az 1241-42-es mongol pusztítás szörnyű pillanatképét őrizte meg számunkra egy 2005-ben Cegléd mellett talált, felgyújtott középkori ház, amely egy 11-13. századi falu részle volt - olvasható a Sírásók blogon.

A falu közelében emelkedő Madarász-halmon, egy mára már a mezőgazdasági munkák miatt elpusztult kőalapozású Árpád-kori templom állt. Maradványait és a körülötte fekvő temető 201 sírját 1968-69-ben Topál Judit dokumentálta. A temető területén, a sírok között és a temető árkában elrejtett vaseszközöket, illetve a feltárás előtt IV. Béla denárokból és friesachi denárokból álló 72 darabos éremleletet is találtak. Az Árpád-kori falu szerkezete alapján két települési fázist tudtunk elkülöníteni. A templomdombtól északra, a lelőhely délkeleti részén a 11. században idetelepült lakosság faluszerű települését tártak fel, ahol a 10-12 m² alapterületű, nyeregtetős, kemencés lakóépületek kisebb csoportokban helyezkednek el. Az egyik legérdekesebb és legmegdöbbentőbb látvány az 1344. számú ház délnyugati sarkába vájt kemencében fogadta a régészeket. A sütőfelületen két, összebújt gyermek csontvázát bontották ki, annak szájánál pedig egy fiatal nő maradványait tárták fel - írja a blog szerzője. Részletekért és képekért látogasson el a Sírásók blogra.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.