2005. szeptember. 16. 17:55 Utolsó frissítés: 2005. szeptember. 16. 17:57 Média

Széles Gábor részesedést szerzett a Magyar Hírlapban

Széles Gábor és Vissi Mária összesen 76 százalékos tulajdonrészt szerzett a Magyar Hírlap című napilapban, amely napokon belül százmillió forintos tulajdonosi hitelt kap. Szélesék állítják: mind jobboldali, mind a baloldali olvasók számára hiteles tájékoztatást kívánnak nyújtani.

A szerkesztőségi értekezlet után tartott sajtótájékoztatón Széles Gábor elmondta, hogy ő 25, míg Vissi Mária 51 százalékos tulajdonrészt szerzett a Magyar Hírlapban, az összes többi tulajdon a lap munkatársai között oszlik meg. Széles Gábor a Videoton Holding és a Műszertechnika Rt. első embere, Vissi Mária 1996-tól az Ikarus Rt. gazdasági vezérigazgató helyetteseként vett részt az Ikarus válságmenedzselésében. Széles Gábor elmondta, hogy a tulajdonosi hitelre azért van szükség, mert a lapnak nyomdai tartozása van, illetve cash flow-ján, azaz készpénztermelő-képességén is javítani kell.

Mint mondta, ez az összeg később a lapot kiadó cég alaptőkéjeként fog megjelenni, és ezzel egy komoly alaptőkével rendelkező Kft.-vé válik a Magyar Hírlap kiadó cége, másrészt ez hosszú távon is biztosítja, hogy a lap jó startot tudjon venni. Széles Gábor közölte: azt kérte a lap munkatársaitól, olyan újságot csináljanak, hogy az olvasóknak ne két lapot kelljen vásárolniuk, ha a jobb- és a baloldal véleményére kíváncsiak, hanem csak egyet, "egyet fizet és kettőt kap alapon".

Hozzátette: a lap munkatársai "ezt a gondolkodásmódot, tehát, hogy középre vigyék a lapot, ezt már a saját missziójukban már kommunikálták is". Mint közölte, mind a jobboldali, mind a baloldali olvasók számára hiteles tájékoztatást kívánnak nyújtani.

Széles Gábor azt mondta, ugyanazt szeretné megvalósítani a Magyar Hírlapnál is, mint az általa indított Echo TV-nél, azaz, hogy se nem jobboldali, se nem baloldali médium.

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.