Zsolnay Porcelángyár
Zsolnay Vilmos festőművésznek készült, de végül átvette fivére pécsi kerámiaüzemét, majd apja Fő téri üzletét, amelyet rövidesen többemeletes áruházzá fejlesztett.
A családi manufaktúrát 1868-ban jegyeztette be a cégbíróságon: "Első Pécsi Czement Chamotte és Tűzbiztos Agyagáruk Gyára" néven. A terrakották és a használati cikkek mellett leginkább dísztárgyak készítését ambicionálta. Geológiai, kerámia-technológiai ismereteket szerzett, új alapanyagok, mázféleségek után kutatott.
1874-ben a gyár vezetésébe maga mellé vette fiát, Miklóst, míg a művészi munkában két lánya segítette. Teréz a magyaros népi hagyományokat elevenítette fel, míg Júlia a keleti kultúrák díszítő motívumait alkalmazta. Munkássága ekkor már nemzetközileg is elismert volt, pedig a legnagyobb találmányok még hátra voltak. Legjelentősebbek a porcelánfajansz és az épületek díszítésére alkalmazott színes fagyálló csempe, a "pyrogránit". A Zsolnay kerámiák száz év múltán is eleven színekben pompáznak legszebb épületeinken: a Parlamenten, a Mátyás templomon, a Nagyvásárcsarnokon, az Iparművészeti Múzeumon.
A gyár legnagyobb üzleti sikerét és Zsolnay világhírét mégis a fémes fényű máztechnika, az "eozin" teremtette meg. (A XVI. századi itáliai mester színjátszó kerámiamáza előállításának titkát Wartha Vince vegyészprofesszor fejtette meg, és Zsolnay alkalmazta először, 1893-ban.) Az első rubin színben pompázó edényről Wartha és Zsolnay eozinnak nevezte el a mázat, mert fénye a hajnal pírjára emlékeztetett. Az 1896-os Millenniumi Kiállításon az új fémes fényű lila, zöld, kék eozin dísztárgyak elsöprő sikert arattak, s Zsolnaynak már versenytársa sem akadt, mivel ezt a technikát a világon sehol nem tudták alkalmazni. 1900-ban új korszak köszöntött be új stílussal, a szecesszió, amelyet a gyárban Rippl-Rónai József munkássága határozott meg. A század egyik legnagyobb iparosa váratlanul elhunyt 1900-ban. Halála után fia, Miklós, majd 1918-tól unokái vezették a gyárat. A két világháború közötti években Zsolnay két lánya remekműveket tervezett.
Az 1948-ban államosított üzemből Pécsi Porcelángyár lett. Ettől kezdve főként porcelánszigetelő anyagokat gyártottak, s csak az ötvenes évektől készítettek újból dísztárgyakat. A hatvanas évek végén a Finomkerámiai Művek egyik egységeként tartották számon.
Az 1991-ben rt-vé alakult cég részvényeinek közel hat százaléka önkormányzati kézbe jutott, míg a többi állami tulajdonban maradt. A helyzet csak 1995-ben változott, akkor 23,4 százalékot magánszemélyek, 20-at a dolgozók vettek meg, ám a többségi csomag, 51 százalék az államnál maradt, a Magyar Fejlesztési és Befektetési Bank kezelésében. Ez utóbbinak, illetve két leányvállalatának a részesedése - többszöri tőkeemelés után - 1998-ra 90 százalék fölé emelkedett, majd 1999-ben három részre darabolták a céget: létrejött a Zsolnay Porcelángyár Rt., a Zsolnay Manufaktúra Rt. és a Zsolnay Örökség Kht.
További magyar márkák története itt
1874-ben a gyár vezetésébe maga mellé vette fiát, Miklóst, míg a művészi munkában két lánya segítette. Teréz a magyaros népi hagyományokat elevenítette fel, míg Júlia a keleti kultúrák díszítő motívumait alkalmazta. Munkássága ekkor már nemzetközileg is elismert volt, pedig a legnagyobb találmányok még hátra voltak. Legjelentősebbek a porcelánfajansz és az épületek díszítésére alkalmazott színes fagyálló csempe, a "pyrogránit". A Zsolnay kerámiák száz év múltán is eleven színekben pompáznak legszebb épületeinken: a Parlamenten, a Mátyás templomon, a Nagyvásárcsarnokon, az Iparművészeti Múzeumon.
A gyár legnagyobb üzleti sikerét és Zsolnay világhírét mégis a fémes fényű máztechnika, az "eozin" teremtette meg. (A XVI. századi itáliai mester színjátszó kerámiamáza előállításának titkát Wartha Vince vegyészprofesszor fejtette meg, és Zsolnay alkalmazta először, 1893-ban.) Az első rubin színben pompázó edényről Wartha és Zsolnay eozinnak nevezte el a mázat, mert fénye a hajnal pírjára emlékeztetett. Az 1896-os Millenniumi Kiállításon az új fémes fényű lila, zöld, kék eozin dísztárgyak elsöprő sikert arattak, s Zsolnaynak már versenytársa sem akadt, mivel ezt a technikát a világon sehol nem tudták alkalmazni. 1900-ban új korszak köszöntött be új stílussal, a szecesszió, amelyet a gyárban Rippl-Rónai József munkássága határozott meg. A század egyik legnagyobb iparosa váratlanul elhunyt 1900-ban. Halála után fia, Miklós, majd 1918-tól unokái vezették a gyárat. A két világháború közötti években Zsolnay két lánya remekműveket tervezett.
Az 1948-ban államosított üzemből Pécsi Porcelángyár lett. Ettől kezdve főként porcelánszigetelő anyagokat gyártottak, s csak az ötvenes évektől készítettek újból dísztárgyakat. A hatvanas évek végén a Finomkerámiai Művek egyik egységeként tartották számon.
Az 1991-ben rt-vé alakult cég részvényeinek közel hat százaléka önkormányzati kézbe jutott, míg a többi állami tulajdonban maradt. A helyzet csak 1995-ben változott, akkor 23,4 százalékot magánszemélyek, 20-at a dolgozók vettek meg, ám a többségi csomag, 51 százalék az államnál maradt, a Magyar Fejlesztési és Befektetési Bank kezelésében. Ez utóbbinak, illetve két leányvállalatának a részesedése - többszöri tőkeemelés után - 1998-ra 90 százalék fölé emelkedett, majd 1999-ben három részre darabolták a céget: létrejött a Zsolnay Porcelángyár Rt., a Zsolnay Manufaktúra Rt. és a Zsolnay Örökség Kht.
További magyar márkák története itt
