A védelem, a védekezés ugyanis utólagos, reagálási jelenség, a fegyveres támadás bekövetkezését követő cselekvéssorozat. A biztonság viszont olyan igényt jelenített meg, amely a megelőzésre szolgáló garanciák megteremtését hivatott létrehozni, A védelemtől  tehát elsősorban preventív értelmezése különbözteti meg.

A teljes szöveg

A teljes dokumnetumot elolvashatja itt!

Ettől az evidenciától függetlenül második világháborút követően, mind annak térségében, mind a perifériákon megmaradt a biztonságpolitika katonai-militáris jellege, elsősorban a fegyveres konfliktusok, háborúk, katonai fenyegetések lehetséges kizárására, illetve bizonyos hatalmak részéről a fölényre alapozott garanciákra irányult.

A biztonság tartalma, az azt veszélyeztető kihívások köre, az ezek közötti arányok az elmúlt tizenöt esztendőben, radikálisan megváltozott. Napjainkra jellemző a kifejezetten militáris-katonai veszélyforrások háttérbe szorulása, és új erőszakformák megjelenése. Evidenciává vált, hogy a hagyományos katonai fenyegetés, a támadó katonai akció, általános megfogalmazásban a támadó háború a legvalószínűtlenebb „legrosszabb eset” kategóriájába került. A tágabb térségben a rendszerváltási folyamat folytatódása, az orosz politika jelentős változása, maga a bővítési folyamat, azt eredményezte, hogy egyetlen kormányzat részéről sem fogalmazódik meg olyan politikai akarat, amelyet katonai eszközökkel kell érvényesíteni. A demokratikus átalakulások és a gazdasági átalakulással járó gazdasági nehézségek miatt a környezetben lévő országok nem is rendelkeznek katonai fellépéshez szükséges képességekkel.

Olyan újszerű erőszak-veszélyekmint: a paramilitáris ( félkatonai ) nemzetközi terrorizmus; az extrém, radikális, utcai anarchizmus; a rasszista, idegengyűlölő, ultrakonzervatív múltba néző erők politikai hatalom közelébe kerülési akarata; az atomfegyverkezés helyett a nukleáris és egyéb tömegpusztító anyagok nemzetközi bűnözés általi terjesztése; a felfokozott egyidejű, illegális és tömeges migráció; a működésképtelen államok; új járványok hanyag, esetleg akaratlagos terjedése; informatikai rendszerekkel történő visszaélés; a globális felmelegedés közvetlen hatásai, civilizációs katasztrófák, stb. Fontos felismerendő jelenség az is, hogy az egyes veszélyforrások, azok aktivizálódásai egymást is indukálják.

A Magyar Köztársaság saját Nemzetbiztonsági Stratégiájában nemzeti érdekként, a NATO-n és az Európai Unión belül globális kötelezettségként vállalta a világban a demokrácia, a stabilitás, az emberi jogokon iránti elkötelezettséget. Ez azt jelenti, hogy a válságok kezelésében való valamilyen részvétel, az elítéléstől a humanitárius elemeken keresztül a katonai részvétel valamilyen formájáig nemzeti karakterünkhöz tartozik. Mindezek azonban az értékrend mellett meg kell feleljenek az általános és aktuális érdekeknek is. A külkapcsolati stratégiában meg kell határoznunk a valóságos nemzeti biztonságpolitikai érdekeinket. Ez nem könnyű feladat, és absztrakt módon nehezen is értelmezhető. Az azonban bizonyos, hogy elkerülhetetlen annak definiálása, hogy alapvetően alkalmazkodó vagy pro-aktív szerepre kívánunk-e berendezkedni. A cél a nemzeti érdekek beágyazása a nemzetközi integrációkba és tendenciákba, szimbiózis, azon területek erősítése, ahol az egységes érték és érdek összetart. Másként: a nemzeti érdekeket értékké artikulálása.

A biztonságpolitikai együttműködésben Oroszországot két vonatkozásban kell kiemelni. Egyrészt, mint olyan országot, amelynek léte és jelenlegi helyzete nem jelent semmiféle biztonsági kihívást, másrészt tudomásul kell venni, hogy a Nyugat- Orosz intenzív közeledés éppen azt jelenti, hogy a kelet-európai térségben nő Oroszország stabilizáló, illetve válságkezelő szerepe. Világosan kell látni, hogy Oroszország birodalmi stratégiája nem expanzív, hanem elsősorban presztízsorientált, és jelentős szerepet játszik az energiabiztonságban. Főleg Ukrajna tekintetében, az ottani stabilitás fenntartásában, illetve megjelenítésében a “másik oldalon” jelentős szerepe van Oroszország nem mindig konzekvens külpolitikájának.

A prioritások:
• Integrációkon belüli szerep a nemzeti érdekek érvényesítésével
• Térségi korrekt pozíció és együttműködés
• Differenciált, és nem univerzális szomszédságpolitika
• Nyitottság a többi pólus felé
• Nem fanatizált orientációs politika