Kult hvg.hu 2024. július. 10. 08:27

Vidnyánszkyt ügyvédi titoktartás megsértésével vádolja Horváth Lajos Ottó

A Nemzeti Színház előadásán tavaly balesetet szenvedő színész azt írja, a sérülésein túl az fájt neki a legjobban, hogy az igazgató a saját balesetéért is felelőssé tette őt. Szász Júliához hasonlóan Horváth Lajos Ottó is tételesen cáfolta, hogy megkapta volna azt az összeget, amiről Vidnyánszky nagy nyilvánosság előtt beszélt.

Kényszerhelyzetbe került, így a nyilvánosság előtt sorolta fel, hogy „az egyértelműen maradandó fogyatékossággal” járó balesete kapcsán milyen összegeket kapott és kitől Horváth Lajos Ottó. A Nemzeti Színház volt színésze azért tett ki erről egy hosszú bejegyzést a Facebookra, mert mint írja, „a titoktartási megállapodásunk ellenére, idő előtt, olyan információk kerültek nyilvánosságra, amelyeket cáfolnom kell”.

A színész azt írja, hogy noha a Nemzeti Színház jogtanácsosa külön felhívta ügyvédei figyelmét a peren kívüli megegyezés során megküldött dokumentumok bizalmasságára, és a Nemzeti Színház nem járult hozzá, hogy ezekről a színészek bármilyen formában nyilatkozzanak, „nem először és nem egyszer teljesen fals és valótlan adatok jelentek meg a Nemzeti Színház igazgatójának részéről azon összegekről, amelyeket a baleset kapcsán állítólagosan kaptam, kaptunk.”

Szász Júlia tételesen bebizonyította, hogy Vidnyánszky Attila nem mond igazat

Sehogy sem jön ki a matek, a Nemzeti Színház igazgatója olyan összegről beszélt, amit a tavalyi baleset áldozata nem kapott meg.

Vidnyánszky legutóbb az Origónak beszélt Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó súlyos balesete kapcsán arról, hogy eddig november óta fejenként több mint ötmillió forintot kaptak – a táppénzen felül, különböző jogcímeken. Ezt a napokban Szász Júlia is cáfolta, most pedig Horváth Lajos Ottó is megosztotta a nyilvánossággal az összegeket. Azt írta, hogy „az elhangzottakkal szemben, nem kaptam a biztosítótól kettőmillió-négyszázezer forintos ajánlatot, vagy azt nem juttatták el sem nekem, sem jogi képviselőimnek.” Hozzátette, hogy Vidnyánszky állításával ellentétben a jogi képviselői ajánlatára sem egy személyes megbeszélésen, sem azóta konkrét, számszerű válasz nem érkezett.

„A sérüléseimen túl az fájt a legjobban, hogy Igazgató Úr engem a saját balesetemért is felelőssé tett – noha ennek megítélése az igazságszolgáltatás és nem az ő feladata” – írja Horváth Lajos Ottó, és emlékeztet arra, hogy a Fővárosi Főügyészség közleményében az áll: „A nyomozás adatai alapján az ügyészség szerint egyértelműen megállapítható, hogy a sértettek sérülésének oka az volt, hogy a színházi díszletelem az előadások biztonságos lebonyolítására nem volt alkalmas.”

A bejegyzése végén pedig a leghatározottabban visszautasítja Vidnyánszky Attila azon „egyértelmű sejtetését”, hogy a színészek árulók, a nemzet és a Nemzeti Színház ellenségei, akiket „bizonyos politikai erők” mozgatnak és befolyásolnak.

Szász Júlia: Már nem fogok megalkudni

Tavaly novemberben egy szerdai napra beszéltük meg az interjút Szász Júliával, de előtte lévő pénteken jött a hír, hogy több méter magasból a mélybe zuhant a Nemzeti Színház Rómeó és Júlia-előadása közben. Most, négy hónappal később A besúgó ból és a Bátrak földjé ből is ismert színésznő leült velünk, hogy válaszoljon a legfelkapottabb fiatal színésznőket bemutató cikksorozatunk kérdéseire.

Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia tavaly novemberben a Nemzeti Színház Rómeó és Júlia-előadásán szenvedett balesetet, a színészeket még aznap meg kellett műteni. A történtek után a színház vezérigazgatója, egyben az előadás rendezője, Vidnyánszky Attila bejelentette lemondását, amit azonban Csák János innovációs és kulturális miniszter nem fogadott el.