Kult hvg.hu 2024. június. 03. 16:54

Szupercellás jégvihar mosta el Mága Zoltán debreceni koncertjének főpróbáját, sok hangszer tönkrement

Így is megtartották a szombat esti koncertet.

Szupercellás jégvihar csapott le Mága Zoltán debreceni koncertjének főpróbájára szombaton, tönkretéve számos nagy értékű hangszert, technikai berendezést és a kottákat. A hegedűművész ennek ellenére megtartotta szombat esti szabadtéri műsorát.

A szervezők közleménye szerint Papp László debreceni polgármester köszönetet mondott Mága Zoltánnak, hogy „a szombati vihar miatti bátor, de egyben jó döntést meghozva ezúttal sem okozott csalódást a város lakóinak”. Cserébe a hegedűművész is köszönetet mondott Papp Lászlónak, és – a Fidesz kampányába beszállva – „arra biztatta a közönséget, éljenek alkotmányos jogaikkal, és a béke támogatása mellett szavazzanak a jövőre”.

Az Orbán Viktor miniszterelnökkel baráti viszonyt ápoló Mága Zoltán legutóbb azzal került be a hírekbe, hogy Donald Trump volt amerikai elnök levélben köszöntötte fel az 50. születésnapján. Mága öccse, Novák Csaba pedig azzal, hogy ő lesz az egyetlen polgármesterjelölt Tiszabőn, miután visszalépett a fideszes polgármesterjelölt.

Celebek a Fidesz szolgálatában: Orbánnak megéri lecserélni az értelmiséget

Az autonóm, gondolkodó emberek helyett előnyösebb, ha megfizetik azt, aki a személyiségével képes befolyásolni a választókat. Az influencerek világára komplett iparág épült, a piacvezető ügynökség a kormány közeléből startolt el.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.