Kult hvg.hu 2024. március. 22. 18:00

Lemez a hősöknek – Anima Sound System-albumpremier

A zenekar talán még sosem volt ennyire „sound system”: új, Derkovits című albuma hangzások és alkotók találkozóhelye, ráadásul komoly irodalmi és képzőművészeti kitekintéssel. A hvg.hu-n hallgatható meg először a lemez.

A Derkovits az Anima Sound System minden eddiginél izgalmasabb, táncosabb, talán a legtöbb irodalommal teli, ezzel együtt legzeneibb albuma. A „zenei” jelző nem véletlen, hiszen Prieger Zsolt zenekarvezető a szakma krémjét gyűjtötte idén maga mellé lemezen és koncerten: Kézdy Luca hegedűs, Benkő Dávid billentyűs, Varga Nóra fúvós számtalan formációban bizonyított már, de most Anima-zenészként is bizonyíthatnak Magyar Bori, Széchenyi Lili, Kováts Tibor és Ziskó Olivér mellett.

Az egyszerre elektronikus és jazz-funk album a ősökről szól. Dosztojevszkij, a dadaisták, Andy Weatherall, Archipenko művészete kamaszkora óta alapélménye Priegernek, aki civilben irodalomtanár, ráadásul számtalan zenés-irodalmi estet hozott már össze az elmúlt években Pilinszky, Térey, Mészöly, Hamvas, Csokonai, Szerb Antal és mások előtt tisztelegve.

A Kováts Tibor producertársával összerakott új albumot szintén a hősei ösztönözték. „Igazándiból mindig is ünnepeltem hőseimet, DJ-zésnél, interjúkban vagy az irodalmi estjeimen is így teszek, de most valóban kicsit tényleg összegzősben vagyok, és nem is azért, mert eltelt 30 év tavaly a zenekar történetében, hanem azért, mert éppen most kezdem a második harmincat az Animával” – fogalmazott a zenekarvezető egy interjúban.

A DERKOVITS itt végighallgatható:

Anima Sound System – DERKOVITS

Share your videos with friends, family, and the world

Amikor 35 éve zenélni kezdett Prieger, ugyanabból indult ki, mint ma: zajzenék, elektronika, klasszikus zene, népzene, David Bowie, DAF, Throbbing Gristle, Bartók, Erdély, női zenék és énekek, kísérleti dolgok. És ehhez egy csomó újdonság csatlakozott, amit állandóan figyel, vagy ahogy ő mondja, „habzsol”.

„Annyiban más, hogy most az énekes-verze-refrénes dalok kezdeményeit is én írom, ami egyrészt öröm, de mivel nagyjából naponta születnek gitáros-énekes skicceim, nagyon vicces ezekből az igazán jókat kiválasztani a producertársaimmal. De azért sikerült talán. Tibortól és Magyar Boritól végig nagyon jó visszajelzéseket, impulzusokat kapok.”

Vannak vendégek is a lemezen, például Bognár Szilvi, a zenekar régi legendája, aki egy születésről-szülésről szóló dalt énekel a lemezen Hail Mary címmel. „Ehhez két héten belül klip is jön, ami ráadásul egy otthon szülés történetét mutatja be.”

A Fjodor Mihajlovics című dalban, a Hugo & Kingában is Tóth Kinga költő közreműködik, akivel két tracket is rögzítettek Priegerék az új albumra. Régi barátság és közös vallási-spirituális-avantgárd érdeklődésük is összefűzi az alkotókat, közösek vasi gyökereik is, sőt, mint látjuk, Hugo Ball-mániájuk is. Közismert, hogy Tóth Kinga a dadaista guru, Cabaret Voltaire-alapító, később teológus Hugo Ballról elnevezett díjat is kapott, Prieger pedig régóta tervezi Hugo Ball műveinek magyar fordítását és kiadását.

Az új, DERKOVITS című lemez egyszerre aktivista-, avantgárd és poplemez, itt van mindjárt David Bowie Heroes című dalának sajátos, „animás, hidegháborús és pop” átirata, ahogy Prieger fogalmazott, „a dal mindenestül berlini, ráadásul a hozzá készült szöveges visualiser tisztelgés azok előtt, aki átmennek minden falon, akár a szó szoros értelmében is”.

Prieger Zsolt és Kováts Tibor
ASS

„Derkovits-alapélményem a máig féltve őrzött gyermeki világlátásomba nyúlt bele, a róla elnevezett suli folyosóján, a második emeleten láttam először azt a metszetét, amin odavágnak a parasztok a hatalomnak. Persze hogy hatással volt rám. Ez a Dózsa-metszet-sorozat volt. Közben persze egyáltalán nem volt akkora vörös, mint ahogy azt bemutatták nekünk a kádárizmusban. A politika hazugságai már akkor nyilvánvalók voltak, a mai politika átlátszó kamujain, a média- vagy a közintézmények teljes annektálásán már meg sem rezdülünk. Szerintem minden határsértő figurám és toposzom Derkovitsból van, Hölderlintől Latinovitsig, Debord-tól az 56-osok, Angyal István meg a többiek. A bűvöletükben éltem egész gyerekkoromban, a hatásuk meg tényleg máig kitart. Hangok, képek, ízek, illatok, a lakótelep, ahol felnőttem, a könyvek, amiket befaltam, és a mai napig falok” – tér ki a lemez címadójára Prieger.

Az Anima következő, Jerusalem My Love című albuma is félig kész van már. „Ez egy hatalmas dupla album, Anima-zenegyűjtemény lesz, persze hogy az is konceptlemez, másban nem is tudnék gondolkodni.”

A lemezt elejétől a végéig elő is adják együtt szombaton a Magyar Zene Házában.

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.