Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Jézus kamaszkoráról szól Nógrádi Gábor most megjelent Akit keresnek: Jesua című ifjúsági regénye. A szerző szeretné, ha – néhány korábbi könyve után – ez is bekerülne a tananyagba, még akkor is, ha a „kötelező olvasmányoknak” van egy negatív felhangjuk. Nógrádi leginkább tanítónak vallja magát, ez vezérelte akkor is, amikor kiadták a durva támadásokat kapott Klasszikusok újramesélve köteteit. Interjú.
hvg.hu: Az új könyvében Jézus kamaszkoráról ír, amiről a szent iratokból semmit nem tudunk. Nem túl bátor dolog fikciós regényt írni ebben a témában?
Nógrádi Gábor: Nyilván kell ehhez bátorság, és nem csak Magyarországon. Nem véletlen, hogy nemigen születtek eddig ebben témában könyvek sehol a világon. Én összesen egyet ismerek, egy szatírát, Christopher Moore Biff evangéliuma című könyvét. De az már önmagában is fura, hogy az evangéliumok Jézus 12-30 éves koráról semmilyen említést nem tesznek. Egyébként eredetileg én sem Jézusról akartam regényt írni…
hvg.hu: Mi volt az eredeti téma? Hogy lett belőle Jézus?
N. G.: Saját magamról akartam írni, és azokról, akik gyerekkorukban mások voltak egy kicsit, mint a többiek. Akiket ezért kirekesztettek, deviánsnak tartottak, néha le is hülyézték. Sok gyerek ismerhet magára ebben: mások voltak, különösek voltak. A legjobb esetben volt valami elrendeltetésük, például festők lettek, politikusok, írók, zenészek. Amikor elkezdett érni bennem a téma, rájöttem, hogy a képességeitől és a tehetségétől függően mindenkinek van valamilyen küldetése – feladata. Ez általában fiatal korában derül ki, már, ha kiderül, nem hamarabb és nem később. Rájöttem, hogy olyan embert kell választani főszereplőmnek, akit nagyon sokan ismernek, és akinek egyértelmű az elrendeltetése. Miután én alapvetően egyfajta tanítónak tartom magam, azzal a főhőssel kell tanítanom, akivel a legdinamikusabban tudom ezt tenni. Ki ez? Jézus. Ő az, akinek hatalmas küldetése volt és van, aki különös gyerek, akit gyerekkorában talán csúfoltak, és a vele egykorúak talán bántottak is. Ő az, akit miután nagyon sokan ismernek, nagyon sokan figyelnek rá.
hvg.hu: A regényben Jesua valóban különleges, de ezzel együtt ő is és a többi gyerek is, aki körülveszi, nagyon hasonlít a mai gyerekekre.
N. G.: Szerintem nem sokat változtak két-háromezer év alatt a gyerekek. Bennük van a boldogság, a remény, a jövő. Csak később teszi tönkre ezt az iskola, a szülők, a társadalom, később teszik rabszolgává őket. Minden gyerek olyan, hogy fölvesz egy darab fát, és az neki a baba vagy a vonat. Nyitott, kreatív erős fantáziával. Ugyanakkor Jézus más: gyerekkorában sem átlaggyerek. A kamasz Jesuában kicsiben már benne vannak az evangéliumi gondolatok, benne van a békevágy, a megértés, az empátia. Az igazi szeretet.
hvg.hu: Szóba kerül az „aki a vesszőt kíméli, az a fiát gyűlöli” elv is a könyvben, amelynek mentén a szereplők kibeszélik a verés mint nevelési eszköz témáját. Ez és a hasonló didaktikus párbeszédek az ön felvállalt „tantói attitűdjéből” erednek?
N. G.: Próbálom elmagyarázni azokat a helyzeteket, amelyek akkor létezhettek. A példabeszédek könyvében áll az, hogy aki a vesszőt kíméli, az a fiát lopásra, bűnre neveli. Ezt Jesua nem fogadja el. De valóban, más pontokon is megnyilvánul Jesua gondolkodásában az evangélium szelleme. Hogy ő mindig békét akar. Jézust ezt hozta a világnak, hogy „valamennyire szeressük egymást, de annyira mindenképpen, hogy ne pusztítsuk el a másikat, pusztán azért, mert nem ért egyet velünk”.
hvg.hu: Több korábbi könyve bekerült az iskolai oktatásba, a tanítói szerepe tehát e tekintetben megvalósult. Ön szerint az Akit keresnek: Jesua is lehet tananyag? Szeretné, ha az lenne?
N. G.: A Gyerekrablás a Palánk utcában, a Petepite és még pár könyvem valóban tananyag, sőt egyik-másik kötelező olvasmány. Nagyon szeretném, igen, hogy ez is bekerüljön az iskolákba.
hvg.hu: A kötelező olvasmányoknak mindig van negatív felhangjuk, nem gondolja?
N. G.: De, ez így van. Mellesleg húsz-harminc éve mondom, és sokan mondjuk, hogy azokat a műveket kellene odaadni olvasásra a gyerekeknek, amelyeket szeretnek. Nem nagyon hallják meg ezt azok, akiknek hallaniuk kellene. De szerencsére sok olyan tanár van, aki a kötelezőket is jól tudja tanítani, mert közel tudja vinni a gyerekekhez. Mellesleg én sem olvastam el annak idején Jókai És mégis mozog a Föld vagy a Fekete gyémántok című regényét, mert unalmas volt számomra. Később jöttem csak rá, hogy milyen fantasztikusak. Óriási problémák vannak az oktatással nagyon régen, fogalmam sincs, hogy miért nem lehetett ezeket megoldani ötven-hatvan év alatt.
hvg.hu: Ha valaki csak felveti, hogy talán nem Jókait kellene a gyerekek kezébe adni, hiszen nem értik, elég kemény támadásokat kap. Volt már erre több szomorú példa.
N. G.: Sőt! Minket a Kossuth téren akartak felakasztani, amikor kiadtuk a Klasszikusok újramesélve sorozat pár kötetét. A sorozatban Gergely (Nógrádi Gábor fia – a szerk.) dolgozott át olyan regényeket, mint A kőszívű ember fiai, az Egri csillagok vagy a Nyomorultak. A minket hevesen támadóknak fogalmuk sem volt, mi az az átírás, hogy az egész világirodalmat mindenütt újramesélik a Bibliától kezdve Shakespeare-ig. Enélkül ugyanis vége lenne ezeknek a szövegeknek, értelmezhetetlenek volnának. Külföldön tucatjával íratják át a klasszikusokat. A Don Quijotének öt vagy hat változata van Spanyolországban az ovisoknak szólótól a középiskolás célcsoportig. Ez egy alapmű a spanyoloknál! Azt szeretnék, hogy minden gyerek agyába égjen bele. Nálunk Baradlay Richárdnak nem kellene beleégni a gyermekek az agyába? Vagy Dobó Istvánnak? A svédek a Sorstalanságot is átírták 132 oldalra. Ugyanis van egy csomó migráns, aki nem tud jól svédül, vagy tősgyökeres svéd, aki nem tud jól szöveget értelmezni. És azt szeretnék, ha ők is olvasnák Kertész Imrét.
hvg.hu: Ez a sorozat a támadások miatt maradt abba?
N. G.: Nagy volt a támadás, de nem ezért álltunk le vele, hanem azért, mert én mint kiadó, kifogytam a pénzből. A könyvek megjelenése komoly összegbe került.
hvg.hu: Vannak azért ma is átírt művek, többek között Nádasdy Ádám is több drámát fordít le mai nyelvre. Az átírással kapcsolatban a szöveg elbutítása volt a kritika.
N. G.: Igen, de ezek a kritikusok el sem olvasták az átírásainkat. Azt kellene megérteni, hogy nem mi vagyunk a fontosak, nem a mi elképzelésünk, eszmerendszerünk a fontos. A vevő, az olvasó, a befogadó a fontos! És ha a befogadó Csárdáskirálynőt akar, add neki azt, mert neki az a fontos, az menti meg az életét, az támogatja a túlélésben, az segíti ahhoz, hogy kibírjon nyolc-kilenc órát a szalag mellett, és egyáltalán kibírja azt az életét, ami jutott neki. Ami jut neki. A 60-as években a rádióban egy kismama arról beszélt, hogy „én, amikor újra és újra elolvasom Szilvási Lajost regényét, akkor jobban tejelek”. Ez egy nagyon fontos dolog, amit minden gazdasági és pénzügyminiszternek tudnia kellene. „Nem az a kérdés, hogy mennyi pénz kell a kultúrához, hanem az, hogy mennyi kultúra kell a pénzhez” – mondta Vitányi Iván. Emberek, elveszitek a művészettörténetet az iskolából? Hát normálisak vagytok? Rosszabbul fog tejelni a Marika, és a gyerek sokkal fejletlenebb lesz! Hát add meg neki, ami az övé!
hvg.hu: 2022-ben Prima díjat kapott. De nem író, hanem tanító-nevelő kategóriában.
N. G.: Íróként nem kaptam meg. Volt olyan író, nem árulom el a nevét, aki ötven könyv, kötelező irodalomba kerülés, mintegy ezer író-olvasó találkozó után megkérdezte, ki az a Nógrádi.
hvg.hu: Rosszul esett önnek, hogy nem íróként ismerték el?
N. G.: Egyáltalán nem. Én tényleg azt vallom, hogy ahhoz, hogy valaki majd elolvassa Az aranyembert eredetiben, gyerekkorában kell megszeretnie az olvasást. Azt meg pont azokkal a könyvekkel nem lehet megszerettetni, amit ma le akarnak nyomni a kisdiákok torkán. A szépirodalom saját örömünkre való olvasása az, ami a szövegértést a legjobban támogatja.
Ha a szöveget nem érted, akkor nem érted a tanárodat, nem érted az apádat, anyádat, nem érted meg a használati utasításokat, és nem érted a miniszterelnököt sem. Vagy lehet, hogy ez a cél? Egy rabszolgának mi a fenének olvasni?
Évszázadok óta rabszolgákat képeznek az oktatásban, kivéve ugye azokat, akik meg tudják fizetni, hogy jobb helyre küldjék a gyereket. Engem is rabszolgának képeztek, de kiugrottam. Nehéz volt, mert nem vettek fel politikai okokból gimnáziumba, de itt jön vissza a „küldetés”. Jó, ha az elég erős egy emberben. Ne mondjon le róla, akkor se, ha térden állva könyörög az apja, hogy ne menjen el sminkesnek, ha például sminkes, kozmetikus akar valaki lenni. Menjen sminkesnek, mert boldogtalan ember lesz egész életében, ha kényszerből más mesterséget választ.
hvg.hu: A kereskedelmi adatok azt mutatják, hogy szárnyal a gyerek- és ifjúsági irodalom, miközben azt mondják, hogy a mai gyerekek nem olvasnak, vagy alig. Ön mit tapasztal: olvasnak vagy nem olvasnak?
N. G.: A kisebbek még olvasnak, vagy felolvasnak nekik, de később nagy mértékben csökken a kedv. Az elképesztő mobilozás, az internet helyettesíti számukra az olvasást. Harminc évvel ezelőtt, 1990-ben az átlagos példányszáma a gyerekkönyveknek 32 ezer volt, ma 3200. A felnőtt könyveknek harmincezer volt, ma 3000 sincs. A Gyerekrablás a Palánk utcában annak idején 70 ezer példányban jelent meg. Elképesztő mennyiség ma már. Viszont, ha a címeket nézzük, ma többféle könyv jelenik meg, mint akkor.
hvg.hu: Számos film forgatókönyve is az ön nevéhez fűződik, például a Sose halunk meg és más Koltai Róbert-filmeké. Már nincs ilyen terve?
N. G.: Mindig van ilyen terv, de a film óriási munka, és ráadásul azt nem egyedül kell csinálnom, hanem másokkal, a rendezővel, producerrel, satöbbi. Miután pénzre mindenkinek szüksége van, nagyon örülnék, hogyha lenne filmes munkám, de most nem nagyon hívnak. Nem szeretnék panaszkodni a nyugdíjamra és az alacsony könyves eladási számokra, végül is meg tudok élni a magam szerény módján, de azért jó lenne egy biztonságos anyagi háttér. Ráadásul én mindig filmszerűen írok, az agyamban jelenetek játszódnak le, azt fordítom át mondatokká.
hvg.hu: Azt mondta egy korábbi interjúban, hogy tulajdonképpen nem is szeret írni, az önnek nyűg. Akkor mi hajtja? Hiszen már félszáz könyvet kiadott.
N. G.: Szerintem, szinte mindenki így van vele, aki komolyan veszi az írást. Félünk attól, hogy azt, ami a fejünkben van, le tudjuk-e írni. Nekem mint ifjúsági regényírónak, arra is figyelnem kell, hogy a célcsoportom megérti-e a könyveimet. Mondhatni, én alkalmazott irodalmat művelek, nagyon át kell gondolnom a leírtakat, ötvenszer is átírok minden mondatot. Én szeretném, ha egy miniszterelnök is ugyanúgy félne attól, amit csinál, és ötvenszer átgondolná a tetteit és azok következményeit. De a szülőnek is ötvenszer át kéne gondolnia, hogy miért kiabál a gyerekével, s a pedagógusnak szintén.
