Kult hvg.hu 2024. január. 23. 11:06

Meggyűlt a baja a Himnusz első sorával a Magyarságkutató Intézetnek

Ráadásul a magyar kultúra napján futottak bele egy kínos bakiba.

A Himnusz első sorának a posztolásával szeretett volna megemlékezni a Magyarságkutató Intézet a Facebookon a magyar kultúra napjáról, de inkább a magyar kultúra megcsúfolása lett belőle. Mint azt a Gulyáságyú Média kiszúrta, többszöri nekifutásra sem sikerült helyesen leírni a Himnusz első sorát.

A bejegyzésben pont egy l betűvel többet sikerült leírni, mint amennyi a magyar helyesírás szabályai szerint indokolt lett volna, így a Facebook-oldal követői ezt olvashatták:

Isten, álld meg a magyart.

Pedig két másik lehetőségük is lett volna. Ha az eredeti szöveget akarták volna kitenni korabeli helyesírással, akkor ezt kellett volna írniuk: „İsten áld meg a’ Magyart”. A mai helyesírással pedig így kellett volna közzétenni a Himnusz első sorát: Isten, áldd meg a magyart.

A Facebook jegyzőkönyve szerint a poszt módosításának többször is nekifutottak, mielőtt sikerült eltalálni a helyes változatot – írja a Gulyáságyú Média.

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepelik január 22-én annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be Szatmárcsekén a Himnusz kéziratát.

Kásler Miklós egyébként épp néhány nappal ezelőtt méltatta a Magyarságkutató Intézet „kiemelkedő szakmai eredményeit”. Az intézet főigazgatója úgy fogalmazott, hogy 2023 márciusában „rendkívül rossz állapotban” lévő intézet irányítását vették át, amely a tudományos életben „érzékelhetően elszigetelődött”, a kutatásaiban tárgyi tévedések, a szabályozásában, a pénzügyi gazdálkodásában és a kommunikációjában pedig hiányosságok mutatkoztak. Mostanra azonban minden a helyére került – mondta Kásler Miklós január 17-én.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.