Foals

Ha Foals-koncert, akkor az mindig valami két lábbal a föld fölé emelkedést jelent, amit azoknak a hihetetlen energiáknak köszönhetünk, amelyek az oxfordi zenekar fellépésén általában megmozdulnak. Ezt a felhajtóerőt valahogy egyszerre generálja a görög származású Yannis Philippakis jellegzetes, magas énekhangjának, a korai indie-s, new rave-es és matek rockos kimértségnek a keveredése a sok torzítással és a keményebb gitártémákkal. A Foals a kétezres évek eleji brit rockzenei szcénájának hamar meghatározó szereplőjévé vált (szokás volt a Bloc Partyval egy lapon emlegetni), és kapunk a fejünkhöz, hogy azóta el is röppent két évtized, a zenekar ugyanis közelít a húszéves fennállása felé.

Ez idő alatt próbáltak folyamatosan megújulni (hogy mást ne mondjunk, idén kiadták a tavalyi Life is Yours nagylemezük dub verzióját), ráadásul úgy, hogy mindeközben megőrizték a stílusjegyeiket, a sajátos foals-os hangzást. Tény azonban, hogy a fénykorát a zenekar az első négy lemeze idején élte, azóta kevésbé csinálnak megjegyezhető, korszakos dolgokat, még ha a legutóbbi korongról is leesett egy-két slágernek tűnő szám (a 2am és az album címadó dala például). Éppen ezért őszintén reméljük, hogy a régi, nagy Foals-számokból (Inhaler, Spanish Sahara, What Went Down, My Number) is bőven kijut majd a Szigeten.

(augusztus 10., 17:30, Nagyszínpad)

Billie Eilish

A közönségével híresen empatikus Billie Eilish, aki már többször félbeszakította koncertjeit azért, hogy meggyőződjön arról: minden rendben van-e a rajongóival, nincsenek-e rosszul az emberek, végre Magyarországra jön. Arról a koncertszervezés csínját-bínját bemutató cikkünkben írtunk részletesen, hogy a Sziget Fesztivál booking menedzserének mennyire küzdelmes volt Budapestre hoznia a Z generáció talán legfontosabb előadóját, hogy aztán az amerikai énekes a Hajógyáriról durrantsa be az európai turnéját.

A hol bársonyos hangon, hol inkább karcosan éneklő Eilish alig múlt húszéves, de már úgy remegteti a hangszálait, mint a régi nagy dívák (nem véletlenül jutott ki neki egy James Bond-dal), és igazán egyedi, ahogy ebbe a vintage, szelíden szomorkás játékába keveredik bele a hiphop, a trap-pop, vagyis a drámába a dög, ahogy ez utóbbi például a Bad Guyban szól.

A sokszorosan Grammy-díjas Billie Eilish korszakos énekes, aki éppen azért válhatott rendkívül fiatal kora dacára, már tinédzserként megkerülhetetlen ikonná: tehetsége azzal a zsigeri ellenállással párosult, amellyel a felé irányuló elvárásoknak nekiment. Először talán a flegmasága, a nagypulóverbe burkolózás póznak tűnt, de hamar kiderült, hogy ő a kamaszos útkeresése minden pillanatát őszintén felvállalja. Úgy az önbizalomhiányt, mint a depressziót, úgy a sztársággal járó nyomást és a Tourette-szindrómát, mint idővel a saját testének adottságait is. Ezt a természetességet és őszinteséget várjuk a Sziget utolsó napján Eilishtól, és valószínűleg nem fogunk csalódni.

(augusztus 15., 21:15, Nagyszínpad)

The Comet Is Coming

Ami az agyasságot és a kísérletezést illeti, nos, ott a Comet Is Coming nagykanállal etet majd bennünket. Az együttes a dzsesszt, az elektronikát és az experimentális zenét rakja be egy turmixgépbe, aminek a működési szabályait senki nem közölte velünk, szóval a végeredmény alapján nem tudjuk, mi miért történik, de amit hallunk, az felettébb tetszik nekünk.

Az üstökös a 2010-es évek első felében csapódott be, 2016-os a Channel the Spirits című első album, amit Mercury Prize-ra, azaz a Brit-szigetek legjobb nagylemezeinek díjára jelöltek, azóta két újabb lemez jött ki. Őrületes koncert ígérkezik a Szigetre, az egészen biztos.

(augusztus 10., 22:45, FreeDome színpad)

Arlo Parks

Ha valaki némileg lágyabb regiszterekre – viszont nagyon is markáns jelenlétre – vágyna, annak van egy ajánlatunk dalszerző-énekes frontról. Arlo Parks zenéjét az indie pop, a folk és a soul/R&B közé lőhetnénk be valahová. A nigériai, csádi és francia felemenőkkel is rendelkező londoni zenész Collapsed In Sunbeams című lemeze igazi repülőrajt volt, mivel alkotója többek közt elhozta vele a már előbb említett Mercury Prize-t. A folytatás idén érkezett My Soft Machine címmel – a lemez eggyel elektronikusabb és polírozottabb elődjénél, de a személyesség és az érzékenység nem veszett el.

(augusztus 13., 19:15, Nagyszínpad)

 

M83

Ha már az elektronika és a gitárzene párosítását, meg a nagyívet emlegettük a Foalsnál, akkor itt egy másik zenekar, amely még inkább ebben utazik, sőt kifejezetten álomszerű tájakra invitálja a nézőket-hallgatókat 2001 óta. A francia M83 – ami a nevét stílszerűen egy galaxistól, a Messier 83 nevű rendszertől kölcsönözte – a dolog klasszikus értelmében egyébként nem zenekar, hanem inkább egyszemélyes projekt: a kismillió hangszeren zenélő Anthony Gonzalez műhelye, ami albumról albumra vendégzenészekkel egészül ki. Anthony Gonzalez és a Galaxisok, mondhatnánk. Az idén márciusban kijött aktuális nagylemez, a Fantasy fő társalkotója például az Justin Meldal-Johnsen, aki maga is multiinstrumentalista, és pályafutása során olyan zenészekkel játszott már, mint Beck, a Nine Inch Nails, az Air vagy St. Vincent.

(augusztus 13., 20:45, FreeDome)

Caroline Polachek

Az 1985-ös születésű Caroline Polachek már akkor is nagyon népszerű volt, amikor a Chairlift zenekar énekeseként rajongott érte a világ, a Bruises című megaslágert biztos sokan ismerik, de a helyzet azzal sem változott, hogy a zenekar 2016-os feloszlása után Polachek szólókarrierbe kezdett. Valójában már a Chairlift idejében is adott ki saját lemezeket – az elsőt, az Arcadia címűt még Ramona Lisa néven 2014-ben, majd egy másikat 2017-ben, Drawing the Target Around the Arrow címen, CEP (= Caroline Elisabeth Polachek) néven –, ám a valódi szólópálya négy éve indult, a 2019-es Pang és a 2023-as Desire, I Want to Turn Into You borítóján már a Caroline Polachek név szerepel. Polachek olyat tud, amit nem mindenki a popban, egyszerre tud nagyon okos és nagyon popos lenni, és valahogy ez a kettő nála teljesen nyilvánvaló egységben mutatkozik meg. De hogy ez mit is jelent valójában, néhány nap múlva a színpadon láthatjuk.

(augusztus 14., 17:30, Nagyszínpad)

Lorde

Lorde-ról, az idei Sziget egyik legnagyobb sztárjáról sokat írtunk már itt, a hvg.hu-n. Amikor az 1996-os születésű, horvát és ír felmenőkkel rendelkező új-zélandi Ella Marija Lani Yelich-O'Connor 2013-ban berobbant a Royals című dallal, majd a Pure Heroine című nagylemezzel, azt is gondolhattuk, hogy egyszeri csoda szem- és fültanúi vagyunk. Aztán amikor David Bowie búcsúztatásán, a 2016-os Brit Awardson elénekelte a Life on Mars? című örökbecsűt, egy évvel később pedig újabb nagyszerű, a debütáló albumhoz képest is újszerű lemezt jelentetett meg Melodrama címmel, világossá vált, hogy formátumos popszemélyiség. A sort 2021-ben a Solar Power című lemez folytatta – pontosabban olyan értelemben is folytatta, hogy az is egy nagyszerű lemez, és olyan értelemben is, hogy miként az előző nem másolta az elsőt, ez a harmadik lemez is új irányba indult el. A Solar Power az életet, az életörömöt és a szabadságot ünnepli, miközben néha elméláz, néha meg táncoltat, de hát ilyen bonyolult dolog a nyitott horizont.

(augusztus 14., 19:15, Nagyszínpad)

Viagra Boys

Az elmúlt évek egyik legnépszerűbb postpunk bandája ismét Magyarországra jön (a 2019-es Bánkitó Fesztivál után), hogy ezúttal a Sziget FreeDome sátrában tartson őrületet. A svéd zenekar – élén egy amerikai frontemberrel, Sebastian Murphyvel – mostanra a világ legfontosabb fesztiváljaiig küzdötte fel magát: játszottak már a Coachellán, a Primavera Soundon és idén a Glastonburyn is. A Viagra Boys hatásmechanizmusa pedig nagyjából olyan, mintha testben és lélekben is újra gyújtanánk a rakétáinkat, vagyis miközben minden porcikánkat megmozgatva mulatunk Murphyék zenéjére, az agysejtjeink között is szikráznak a szinapszisok: a Viagra Boys mind zeneileg, mind szarkasztikus szövegében felvillanyozó, mert messze elkerülik a kliséket.

A 2015-ben alakult együttes kikéri magának a skatulyákat, ők azt csinálják, ami őszintén jólesik nekik, ennél fogva a punk és a gerjedő gitár mellett zajos szaxofonszólókat, kongadobolást, kis jazzt, lírát és popot is kínálnak egyszerre. Az általában meztelen felsőtesttel, olykor egy üveg vodka társaságában a színpadon álló, tetoválóművész-énekes mindeközben pedig antirasszista dalokkal, az oltáselleneseket és a konteóhívőket, az emberi hülyeséget kigúnyoló dalszövegekkel mutat rá, hogy a világ nem megérett az apokalipszisre, de már rég a vesztébe rohant.

(augusztus 10., 20:45, FreeDome)

Bohemian Betyars

Peches, aki a Szigeten kedden fog fellépni: Billie Eilish valószínűleg a fesztiválozók nagy részét behúzza, a többieknél csak az igazán elkötelezett fanok fognak állni. A Bohemian Betyarsnak egy mázlija van: 2009-es alakulásuk óta a zenekar köré egy olyan hűséges követőbázis szerveződött, amelynek tagjai – ha egyáltalán érdekli majd őket Billie koncertje – inkább el fognak indulni a tömegből a Nagyszínpad előtt, hogy odaérjenek a Dropyardhoz, ahol a miskolci csapat fog fellépni.

Hogy lehet valaki úgy hippi, hogy közben magyar népzenébe oltott punkrockot játszik? A kérdésre nincs egyértelmű, megfogalmazható válasz, ezért is érdemes kedden elsétálni a koncertjükre. A Bohemian azonban sokkal több az egyszerű hippilétnél: generációs zenévé értek a műveik, hiszen míg eleinte kamaszkori útkereséseiket, szerelmi bánataikat vitték át a zenébe, mára a számaikba belekeveredett a NER kritikája és a néphagyományok imádata is. A legtöbb magyar fesztiválnak törzsfellépői, reméljük, lesz olyan jó a szigetes bulijuk is, hogy visszahívják őket jövőre is.