Az auschwitzi haláltábor parancsnokának, Rudolf Hössnek és családjának mindennapjairól szóló The Zone of Interest (Érdekvédelmi terület) című film, a brit Jonathan Glazer rendezése győzte meg leginkább a 76. cannes-i fesztiválon a hivatalos program versenyében eddig bemutatott alkotások közül a Le Film Francais című szaklap által megkérdezett kritikusokat.

Az amerikai-brit-lengyel koprodukcióban készült filmet a Screen brit kiadású nemzetközi szaklapnak értékelő külföldi filmes újságírók is élre helyezték, a török Nuri Bilge Ceylan legújabb drámájával (Kuru Otlar Üstüne) és az amerikai Todd Haynes alkotásával (May December) együtt.

Az Érdekvédelmi terület című kétórás dráma - amelyet több külföldi kritika is Nemes Jeles Lászlónak a 2015-ben forgatott, cannes-i nagydíjas és Oscar-díjas Saul fia című filmjével állít párhuzamba - a pénteken elhunyt Martin Amis brit író azonos című, 2014-ben megjelent regénye alapján készült.

Utoljára a Saul fia ütött ekkorát Cannes-ban

Pénteken láttuk Cannes-ban az egyetlen hollywoodi blockbusternek szánt nagy durranást, az Indiana Jones-sorozat ötödik részét. De hiába harcol a visszafiatalított Harrison Ford újra nácik ellen, mégsem rúghatott labdába Jonathan Glazer nácijai ellen, a The Zone of Interest ugyanis azonnal a legnagyobb Arany Pálma-esélyes lett.

A film címe annak a 40 négyzetkilométeres területnek a német megnevezése volt, amely az auschwitzi komplexumot körülzáró kerítés és őrtornyok mellett húzódott. Ebben az elzárt övezetben éltek a haláltábort irányító náci tisztek családjaikkal.

Míg a Saul fia szubjektív szemszögből, a gázkamrákban dolgozó egyik sonderkommandós szemszögéből láttatja a koncentrációs tábort, addig Jonathan Glazer a fal túloldalán élő nácikat filmezi, mégpedig saját szavai szerint "nem szörnyekként, hanem átlagos emberekként".

A 2013-as A felszín alatt című sci-fi 58 éves brit rendezőjének negyedik filmje egy egyszerű történet a táborparancsnok, Rudolf Höss (Christian Friedel) és felesége, a magát "Auschwitz királynőjének" is nevező Hedvig (Sandra Hüller), valamint négy gyerekük boldog mindennapjaira koncentrálva egy uszodás, kertes házban, amely közvetlenül a haláltábor szomszédságában található.

A család természetközeli idilli életének távolságtartó bemutatását a fal másik oldaláról folyamatosan átszűrődő zajok teszik hátborzongatóvá: a halálkonvojok érkezése, a foglyok kiáltásai, a lövések zajai. A film semmit nem mutat a holokausztból, kivéve a krematóriumok kéményeiből kiáramló füstöt, miközben a gyerekek a megölt zsidók aranyfogaival játszanak, az alkalmazottak pedig az elvett ruháikból válogathatnak maguknak.

"Minden nagyon pontosan ki van számítva azért, hogy minden pillanatban érezzük a szörnyűséges gépezetet" - mondta a rendező Cannes-ban, aki "az érthetetlen megértése" céljából folytatott kétévi kutatómunkát követően arra a következtetésre jutott, hogy a népirtás mögött álló emberek "nagyravágyó, provinciális kispolgári figurák voltak".

"Szép házra és kertre, egészséges gyerekekre és friss levegőre vágytak. Az a borzalmas, hogy ezek az emberek nem szörnyek, hanem átlagos emberek. Hogyan lehetséges, hogy átlagos emberek ilyet tegyenek?" - mondta a filmje alapkérdésről a rendező.

A család, de mindenekelőtt a házat és a kertet gondozó katonatiszt-feleség életében az igazi drámát az okozza, hogy Rudolf Hösst 1943-ban áthelyezik. Miután utóda nem bizonyul elég hatékonynak, 1944 májusában Hösst bízzák meg a több százezres magyar zsidóság gyors és üzemszerű kiirtásának végrehajtásával, és így a család megelégedésére az apa visszatérhet az auschwitzi táborparancsnoki pozícióba.

A gondosan megtervezett kispolgári élet és a családi ház kertfala mögötti halálgyárban folyó mészárlás közötti áthidalhatatlan szakadék megértetése a film lényege, ez kelt folyamatosan borzongást a nézőben. Az emberség egyetlen jelét egy lengyel ellenállónőnek a figurája adja, aki éjszakánként ételt dug el a kerítés mentén a táborlakóknak.

Az eddig bemutatott versenyfilmek közül az Érdekvédelmi terület mellett a Téli Álom című filmjéért 2014-ben Arany Pálmát nyerő 64 éves török Nuri Bilge Ceylan Anatóliában játszódó alkotását (Kuru Otlar Üstüne) és a Julianne Moore és Natalie Portman főszereplésével készült May December című amerikai filmet kedvelték leginkább a külföldi kritikusok. Ez utóbbi középpontjában egy ötvenes éveiben járó nő, Gracie áll, aki 24 évvel korábban elcsábított egy 13 éves fiút. A pár együtt maradt, családot alapított, de a nőt továbbra is sokan szexuális bűnözőként kezelik. A család néhány napra vendégül lát egy színésznőt (Natalie Portman), aki a pár egykori találkozásáról kíván játékfilmet forgatni, amelyben Gracie-t alakítja, azzal a céllal, hogy a közönség jobban megértse a szerelmes nő álláspontját. A pár közelébe kerülve azonban a színésznő arra jön rá, hogy a családnak nem sikerült feldolgozni a problémás múltat.

A cannes-i fesztivál május 27-ig tart, a díjakat a Ruben Östlund kétszeres Arany Pálma-díjas svéd rendező által vezetett zsűri az aznap esti záróünnepségen adja át.