Egy amerikai sofőrnek sikerült a luxusautóját és egy több millió dolláros műkincset is összezúznia egyszerre.
Egy 66 éves amerikai nő belehajtott a Rolls-Royce-ával Damien Hirst, kortárs képzőművész értékes műalkotásába Palm Beachen – írja azt Artnews.com. A patinás, korallokkal benőtt, annak idején a velencei biennálén is bemutatott, Szfinxet ábrázoló szobor a világ 200 legfontosabb műgyűjtői közé tartozó Steven és Lisa Tananbaum ingatlanán állt, amikor a sofőr elsodorta az alkotást. Lisa Tananbaum a Palm Beach-i rendőrségnek azt mondta, hogy Hirst 2017-es munkája körülbelül 3 millió dollárt ér, de majd szakértőkkel pontosan fel fogják becsülni, hogy mekkora kárt is okozott a balesetező nő.
A sofőr állapotáról nincsenek egyelőre információk, a baleset körülményeiről is annyit lehet tudni csupán, hogy az illető a Canterbury Lane-en hajtott rá az 1,36 hektáros ingatlanra, áthajtott a telken, átvágott a kerítésen, majd a kocsit végül a tengerpart homokja fogta meg.
Damien Hirst százával égette el a műalkotásait
Lezárult a képzőművész nagyszabású projektje, amelyben választás elé állította a vásárlóit: vagy az adott műalkotást veszik meg, vagy annak az NFT-jét. Amennyiben az NFT-hez ragaszkodnak, a festményt elégeti. Damien Hirst tavaly nyáron lépett a piacra első NFT-kollekciójával (a nem helyettesíthető tokenekről itt és itt talál magyarázó cikkeket).