Kult hvg.hu 2022. december. 28. 17:52

Elhunyt Iványi László Ybl-díjas építész

A HVG székházát is tervező építész 89 éves volt.

Elhunyt Iványi László, XX. század második felének kiemelkedő építőművészeti alkotója, a BUVÁTI, majd a saját maga alapította Planart vezető tervezője, Ybl-díjas építész. Nevéhez olyan jelentős épületek fűződnek, mint a Közép-Európai Egyetem Nádor utcai első ütemének épülete, a HVG székháza a Montevideo parkban, a Wesselényi utca 16. sz. alatti irodaház (volt PWC-székház), az Aquincum szálló, az egri vásárcsarnok, a Sugár üzletközpont, az egykori Budapest Bank váci úti székháza és számos lakópark, illetve társasház és családi ház.

Iványi László 1933-ban született Szegeden. A Budapesti Műszaki Egyetem elvégzése után a BUVÁTI tervezője lett. Már harmincas évei elején olyan jelentős munkák fűződtek a nevéhez, mint a híres – és a maga nemében első – Tulipán utcai teraszház, amelyért Ybl-díjat is kapott.

Az építészeti megközelítését a lényeglátás, a funkcionális szemléletmód jellemezte. Legfontosabb, fent említett épületei közül is fő művének a Közép-Európai Egyetem (CEU) Nádor utca 9. szám alatti első ütemét tartotta. A Pollack Mihály által 1826-ban tervezett Festetics-palotát alakította át a nagy építész-elődnek kijáró tisztelet, a műemléki gondosság és a modern egyetemi funkciónak megfelelő célszerűség komplex építész-szemléletével. A palota mellé tömbbelsőbe tervezett új épületrész, elegánsan, törésmentesen illeszkedik a megújított műemlékhez.

Épületei mellett számos városrendezési terv és díjazott honi és nemzetközi tervpályázat is fűződik a nevéhez. A Magyar Építőművészek Szövetsége Mesteriskolájában (ahová korábban ő maga is járt) pedig számos későbbi kiváló, szintén Ybl-díjas tervező mestere is volt. Az Ybl-díj mellett (1967) később Budapest Építészeti Nívódíját (1995) és a Magyar Építőművészek Szövetségének díját (1995) illetve a Pogány Frigyes-díjat (2016) is megkapta.

Iványi László életének 89. évében hunyt el. 

A HVG Iványi László által tervezett székháza:

Pataky Zsolt
hvg360 Balla István - Nemes Nikolett 2025. január. 12. 19:30

„Nem szólhat minden videó az orális nyalókendőről” – interjú a Nődokikkal, a TikTok orvos sztárjaival

Elsősorban orvosnak tartják magukat, de szabadidejükben tulajdonképpen megújították a tudományos ismeretterjesztést, amikor pár perces TikTok-videókban magyaráznak el bonyolult nőgyógyászati témákat. A „Nődokikat”, azaz Baradács Istvánt, Czébely-Lénárt Andrást és Csirzó Ádámot kérdeztük a videókról, a tabukról és az orális nyalókendőről.