Világ hvg.hu 2025. január. 12. 21:31

A csádi kormánypárt szerezte meg a többséget a parlamenti választáson

A legfontosabb ellenzéki pártok bojkottálták és színjátéknak nevezték az egészet, és a korábbi elnökválasztáshoz hasonlították, amit az a Mahamat Déby nyert, akivel Orbán is jó kapcsolatot ápol.

Az előzetes eredmények szerint a csádi parlamenti választásokon a kormánypárt szerezte meg a szavazatok többségét – írja az Euronews, hozzátéve, hogy a legfontosabb ellenzéki pártok bojkottálták a választást, amely 2011 óta az első volt.

Ahmed Bartchiret, a választási bizottság vezetője szombaton este bejelentette, hogy a kormányzó Hazafias Megmentési Mozgalom a 188 helyből 124-et szerzett meg. A választási részvétel 51,5 százalékos volt.

A választást összesen több mint 10 ellenzéki párt bojkottálta, és színjátéknak nevezték, emellett azon félelmüknek adtak hangot, hogy az elnökválasztáshoz hasonlóan ez is csak látszat lesz. Mahamat Déby a tavaly májusban tartott elnökválasztást 61 százalékkal nyerte meg, de a szavazás előtt megölték a legfőbb riválisát, majd másik három jelölt visszavonta az indulását.

Déby Orbán Viktorral is jó kapcsolatot ápol – nem véletlen, hogy Orbán még indiai szabadsága alatt is Twitter-bejegyzésben szólalt fel, amikor kommandósok támadták meg a csádi elnöki palotát. Débyt tavaly ősszel Budapesten fogadta, a találkozón nyilván szóba került a terrorellenes harc, és a migráció megfékezése érdekében tervezett – bizonytalan célú – magyar katonai misszió is, amelyben kétszáz katona venne részt, az előkészítésben pedig jelentős szerepet vállalt Orbán Gáspár, a kormányfő fia.

Mit keres Magyarország Csádban? Mi a szerepe Orbán Gáspárnak a misszióban? Van ezekre egyáltalán értelmezhető válasz?

A címünkben föltett kérdésekre a választ a nemzetközi Afrika-szakértők sem tudják, az viszont látszik, hogy Orbán Viktornak fontos a misszió.

Déby az apjától, Idriss Débytől vette át a stafétát, aki három évtizeden keresztül volt az afrikai ország élén, miután puccsal magához ragadta a hatalmat. A mostani, december végén tartott parlamenti választással úgymond lezárult a „demokratikus átmenet”, Déby biztos, ami biztos alapon előtte kineveztette magát Csád marsalljává. Róla és a politikájáról itt írtunk részletesebben:

Érte aggódott Orbán Viktor Indiából: Mahamat Déby csádi elnök, azaz Nagymama tábornok portréja

A Rogán Antal elleni amerikai szankcióra nem reagált, de Indiából is kiállt Csád szuverenitása és biztonsága mellett Orbán Viktor. Az afrikai ország elnöke kirakatválasztásokkal legitimálná a hatalmát, és a távozásra felszólított francia katonák helyett magyarokat vár a stabilitás érdekében.

Hirdetés
hvg360 Németh András 2025. február. 14. 18:36

Trump és kinevezettjei most egyértelművé tették Ukrajnáról, amit eddig nem lehetett kimondani

Bár igaz, hogy Donald Trump és az amerikai elnök magas rangú kinevezettjei elébe mennek az ukrajnai rendezéssel kapcsolatos orosz követeléseknek, Ukrajnában úgy vélik, az egyre valószínűbbnek tűnő tűzszüneti tárgyalásokon nem csak Moszkva érdekeit veszik figyelembe. Többek szerint egyébként nincs is végleges amerikai béketerv, inkább arról van szó, hogy a mindkét felet zsaroló washingtoni kormányzat a fejleményekhez igazítja következő lépését.