Kult hvg.hu 2022. szeptember. 24. 09:06

Meghalt Hilary Mantel

A Farkasbőrben szerzője 70 éves volt.

Mantelt a század egyik legnagyobb angol regényírójaként tartották számon, kétszer is elnyerte a Booker-díjat, a Thomas Cromwell személye köré épített, Farkasbőrben című Tudor-kori regényfolyamért (angolul Wolf Hall) és a folytatásáért. A Wolf Hall-trilógia befejező része, A tükör és a fény 2020-ban jelent meg a kritikusok hatalmas elismerése mellett, és ez is azonnal bestseller lett. A Farkasbőrben tévésorozat formájában is sikeres lett.

Az író kiadója, a HarperCollins közleménye szerint Mantel „hirtelen, de békésen halt meg” - írja a Guardian.

Amikor a Financial Times a hónap elején megkérdezte, hogy hisz-e a túlvilágban, Mantel felelte, hogy hisz, de nem tudja elképzelni, hogyan működhet. „Azonban az univerzumot nem korlátozza az, amit én el tudok képzelni” – mondta.

Bill Hamilton, Mantel ügynöke azt mondta, hogy „a legnagyobb kiváltság” volt az íróval együtt dolgozni. „Szellemessége, stilisztikai merészsége, kreatív ambíciója és fenomenális történelmi belátása miatt korunk egyik legnagyobb regényírója volt.”

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?