Még csak augusztus elseje van ugyan, de itt az idő megállni kicsit, és végigzongorázni magunkban, mit hozott eddig az idei nyár. Pláne érdemes a 40 fokos kánikula bódultságából erőre kapni egy kicsit. Hangácsi Márton klippremier a hvg.hu-n.
„Nagyon jók a nyarak, sokat pörgünk, de a végén jó átgondolni a valóban fontos dolgokat, nem hagyni, hogy elszaladjon mellettünk az élet” – röviden így foglalható össze Hangácsi Márton új dalának, a Rohannak az üzenete. A nyárvégi hangulatú dal valójában tavasszal, májusban született, amikor az énekes-gitáros Hangácsi elvonult egy hétvégére Jenő településre, hogy megírja a következő lemeze anyagát. A Rohan ötlete volt az utolsó, amit rögzített.
„Egy kicsit retrospektív ez a dal, a versszakok azt az érzést mutatják be, ahogy a pályám elején a különböző fesztiválokon, fellépéseken éreztem magam, a vége viszont már inkább a jelenre reflektál. Tudnunk kell megállni, a jelenre fókuszálni” - fogalmaz a többnyire angol nyelven alkotó, de ezúttal magyar dallal jelentkező szerző.
A Rohanhoz Hangácsi állandó videoklip-rendezője, Simó Marcell készített klipet, amelyben Mészáros Máté alakít egy, az életből teljesen kiábrándult, folyamatos balszerencsék áldozatává váló figurát, aki egy ponton mégis elhatározza, hogy összeszedi magát és elindul a megoldás felé. Hangácsi Márton szerint a dal és a klip is "fontos, és kínzó érzésekről beszél, de mégsem veszi halálosan komolyan magát. Ahhoz, hogy ezek az érzések ne tegyék tönkre a mindennapjainkat, fontos egy csipet cinizmussal és humorral hozzájuk viszonyulni."
Az általában egyszál gitárral és loop stationnel fellépő Hangácsi Márton pár éve megnyerte a Veszprémi Utcazene Fesztivált, miután nagyjából két és fél éven át élt utcazenészként. Első nagyobb slágere a Keep Going volt. Mészáros Mátéval korábban a Nagykarácsony filmben együtt szerepeltek.